Imádja a divatipar az ezüsthajú Rosa Saitót

FEL | 2022. Október 15.
68 évesen fedezték fel a Sao Paulóban élő nőt.

Manapság egyre több olyan nőt látunk a divatiparban, akik nem a nagyon fiatal lányok táborát erősítik, hanem már jócskán túl vannak az érett koron. A My Modern Met írt a São Paulóban élő Setsuko Saito-ról, azaz Rosa Saito-ról, aki egyike ezeknek a modelleknek. Őt 68 évesen keresték meg azzal, hogy legyen modell. Egy évig kellett győzködni – kétszer egy modellügynökség, egyszer pedig egy fotós tette ezt meg-, mire Saito végül úgy döntött, hogy megpróbálja.

Azóta sem nézett vissza, és évekkel később, most, 71 évesen sikeres modellként dolgozik.

Korábban nem volt tapasztalata a divatszakmában, 22 évesen édesanyja gondozója volt, 2000-ben pedig meghalt a férje, és ő lett három gyermekük egyedüli szülője. Részben az ösztönözte arra, hogy kipróbálja a modellkedést, hogy olyan sokáig “másnak szentelte magát”.  Nem szerette volna, ha egy nap úgy néz vissza erre az időszakra, mint egy kihagyott lehetőségre. És milyen jól tette, hiszen azóta rendszeresen szerepel kampányokban, hívják fotózásokra, az Intagram oldalát pedig több mint 48 ezren követik.

Rosától vannak még idősebb modellek is, akik rendszeresen szerepelnek a legnagyobb divatmagazinokban. Róluk ebben a cikkben írtunk hosszabban. 

Exit mobile version