Egy ausztrál nő és gyermekei az étkezőasztal tetején kerestek menedéket, miután egy kis tasmán ördög bújt el a kertvárosi házukban – írta meg az ABC.
A háziasszony éppen fel akarta venni a kiskutyájuk tasmán ördög alakú plüssjátékát, amikor az futni kezdett. A kisállat bemenekült az ágy alá, a nő pedig a férjét hívta segítségül, aki fel-alá kergette a vadat.
A család egy bozótos mellett lakik, és néha nyitva hagyják az ajtót a kinti vécézésre szoktatott kiskutyájuknak – úgy vélik, hogy az egyik ilyen alkalomkor döntött úgy a tasmán ördög, hogy beoson.
Néhány perces bújócskázás után az ördögfióka elszaladt a kinti bokor felé és nem látták többé. Mivel úgy tűnt, hogy nem sérült meg, a család úgy döntött, hogy nem hívja a vadőröket.
Greg Irons, egy közeli menhely igazgatója szerint most van az évnek az az időszaka, amikor a fiatal állatok a külvárosi területekre vándoroltak.
„Sok fiatal állat elhagyja az anyját, és elindul, hogy megpróbáljon utat találni magának. Ez nyilvánvalóan elég nehéz feladat” – mondta.
A szakember hozzátette, hogy az állatok víz és élelem után kutatnak, amit általában a kutyatartók otthonában lelnek meg.
Irons elmondta, hogy csak csütörtök reggel két bejelentést is kaptak a lakosságtól tasmán ördög észlelése miatt: a csapat tagjai egy fiatal tasmán ördöghöz szálltak ki, amely egy kutyaház alatt rejtőzött el a Tasmánia déli részén található Huonville-ben, valamint egy másikhoz, amelyet egy autó ütött el északon.