Hihetetlen fotók arról, hogy mondták ki az igent 50 évvel ezelőtt

Bagaméri Viki | 2023. Március 25.
Nézd ezeket a ruhákat és a csokrokat! Készülj fel, igazi régiségeket poroltunk le!

Elnézve az alábbi, réges-régi képeket, az jut először eszünkbe, hogy vajon tényleg kitartottak-e jóban-rosszban egymás mellett ezek a párok, akik még hírből sem ismerték a csokiszökőkutakat, a galambröptetést vagy az esküvői tűzijátékot. 

(Fotó: Fortepan / Fortepan)

Ha az égiek megtartották őket egymás mellett, legtöbben már az ezüstlakodalmukon is túl vannak, és az is lehet, hogy több dédunokájuk is született. Hiába folyt le azóta sok víz a Dunán, biztos, hogy nem felejtették el életüknek azt a fontos napját, amikor örök hűséget fogadtak egymásnak.

Bár az jól látszik a fotókon, hogy a részletekre már akkor is ügyeltek az esküvőszervezésnél, egészen más dolgok voltak divatosak, mint ma. Érdemes elidőzni a képeken, szemügyre venni a régi menyasszonyi ruhákat, a vőlegény és a násznép öltözékét, a menyasszonyi csokrokat és a frizurákat! Neked is feltűnik majd, hogy az akkori friss házasoknak és a velük ünneplő vendégeknek még a vonásaik is egészen mások voltak, mint a mostani ifjú pároknak!

Menyasszony és vőlegény régen

A kép alapján nehéz eldönteni, hogy a menyasszony munkahelyére ugrott-e be esküvői ruhájában, vagy a lagzi helyszínén járt-e az ara a konyhában, az azonban biztos, hogy örültek neki. (Fotó: Fortepan / Fortepan)

Menyasszony és vőlegény régen

Imádjuk a csokornyakkendős, trapéznadrágos vőlegényt és a gerberából kötött menyasszonyi csokrot. Na meg a térdzoknis vendég kislányokat! (Fotó: Fortepan / Chuckyeager tumblr)

Menyasszony és vőlegény régen

A násznép öltözékét elnézve nehéz megállapítani, hogy milyen hónapban kelt egybe az ifjú pár: van, aki egész lengén öltözött, míg más nem adott esélyt a hidegnek. (Fotó: Fortepan / Gwen Jones)

Menyasszony és vőlegény régen

Simán el tudunk képzelni, egy most házasodó arán is egy ilyen gombos menyasszonyi ruhát. Kár, hogy a szegfűcsokor sokat takar, szívesen megnéztük volna teljes pompájában! (Fotó: Fortepan / MHSZ)

Menyasszony és vőlegény régen

Ma már csak egy veterán autókat felvonultató esküvőn láthatunk Volga típusú személygépkocsit, ami egykor igazán menőnek számított! (Fotó: Fortepan / Chuckyeager tumblr)

Menyasszony és vőlegény régen

Elnézve a menyasszony koronáját és tüllfátylát, biztosak vagyunk benne, hogy a ruhája is különleges! (Fotó: Fortepan / Fortepan)

Menyasszony és vőlegény régen

Ez a vagány menyasszony már 1965-ben nemet mondott a földig érő esküvői ruhára, és milyen jól tette! Rövidben is csodásan festett! (Fotó: Fortepan / Burszán Sándor)

Menyasszony és vőlegény régen

Régen is volt, aki fekete menyasszonyi ruhát viselt, vagyis egyáltalán nem újszerű trend színesre cserélni a hófehér esküvői szettet! (Fotó: Fortepan / Négyesi Pál)

Nyitókép: Fortepan / Gwen Jones

Exit mobile version