Csodás bordó ruhát viselt a minap Katalin hercegné, de már csak feketében lehet kapni

nlc | 2023. Április 21.
Leárazták a márka oldalán a szóban forgó Karen Miller ruhát, így már csak korlátozottan elérhető.

Katalin hercegné és Vilmos herceg csütörtökön Birminghamben járt, hogy a kreatívipar vezetőivel találkozzon, illetve több üzlettulajdonossal is beszélgettek, de még arra is szakítottak időt, hogy dartsozzanak egy kicsit, illetve váltsanak pár szót azokkal, akik rájuk vártak a kordonok mögött.

Ez volt az első hivatalos útjuk, miután úgy döntöttek, kicsit pihennek a húsvéti ünnepek után. Mint minden nyilvános eseménynél, természetesen most is voltak, akik kitüntetett figyelmet szenteltek annak, mit is visel a hercegné, és mint kiderült, a bordó ruha egy Karen Millen darab, amit most 183 fontért, vagyis majdnem 80 ezer forintért lehet megvásárolni, illetve csak lehetett, ez a ruha ugyanis ebben a színben nincs készleten. 

Fotó: Arthur Edwards – WPA Pool/Getty Images

Mivel egy hercegnéről van szó, azért a 80 ezer forint nyilván nem tétel, de tény, hogy Katalin szokott ennél jóval megengedhetőbb árú ruhákban és kiegészítőkkel is mutatkozni, tavaly ősszel például egy 2300 forintos fülbevalót viselt. 

Fotó: Karwai Tang/WireImage/Getty Images

(via Metro)

Exit mobile version