Palvin Barbi elárulta, miért érkezett mezítláb a vörös szőnyegre

nlc | 2023. November 13.
A topmodell két hónappal a történtek után adott magyarázatot arra, miért sétált be cipő nélkül egy filmpremierre.

Palvin Barbi még szeptemberben, a Velencei Filmfesztiválon a Poor Things című film premierjére érkezett némileg szokatlan módon. A magyar topmodell egy magasan sliccelt Giorgio Armani estélyiben sétált be az eseményre, fekete tűsarkúját azonban először még a kezében tartotta, csak később húzta a lábára. 

Palvin Barbi mezítláb érkezett a premierre (Fotók: Getty Images/Profimedia)

Minderre a People magazinban néhány napja megjelent interjújában adott – teljesen érthető – magyarázatot.

„Mozgó csónakokról kell leszállni, és nem akartam a vízbe esni a gyönyörű ruhámban. A magas sarkút pedig szeretem, de kényelmetlen tud lenni – ezért azúttal levettem” – mondta a modell. 

Barbi ugyanitt arról is beszélt, hogy nem szeret egyforma frizurákat és sminkeket viselni, még akkor sem, ha ugyanazon a héten több eseményen is meg kell jelennie. A fodrásza, Owen Gould azonban nagyon kreatív, így minden alkalomra egészen új hajviseletet álmodnak meg közösen. Az ötletelésre és a kivitelezésre általában két-két és fél órát szánnak. Így történt ez Velencében is, ahol a modell Brigitte Bardot ihletésű frizurát viselt.

„Mindig azt mondom, hogy nem frizurát készít, hanem művészi alkotást” – méltatta fodrászát Palvin Barbi.

 

Exit mobile version