nlc.hu
Trend
A dobverőujjú fodrász

Sorban állnak a vendégek a ritka rendellenességgel élő fodrászhoz

Eleinte úgy tűnt, deformált ujjai miatt esélye sincs a fodrász szakmában, ő azonban előnyt kovácsolt a hátrányból.

A japán Shogo Yoshida egy ritka genetikai rendellenességgel, úgynevezett pachydermoperiostosisszal él, melynek következtében az ujbegyei labdaszerűen feldagadnak. Betegsége miatt, melynek első tünetei kamaszkorában jelentkeztek, rengeteg bántást kapott, és sokáig igyekezett a lehetőségekhez mérten rejtegetni azt, idővel azonban megtalálta a módját, hogy a hátrányból előnyt kovácsoljon. 

A fiú észrevette, hogy ha humorral kezeli a deformitását, a társai is sokkal könnyebben elfogadják azt, később pedig a közösségi médiában is elkezdett posztolni szokatlan megjelenésű ujjairól. 

Shogo Yoshida

Shogo Yoshida (Fotó: X@bachiyubisan)

Még középiskolás volt, amikor kedvet kapott a fodrász szakmához, azonban eleinte úgy tűnt, nem alkalmas rá, hiszen az ujjaival nem tudja megfelelően fogni az ollót vagy épp a hajsütőt, de még a szabvány gumikesztyű sem passzol a kezére. Ő azonban mégsem adta fel, és elszegődött asszisztensnek egy szépségszalonba, ahol feladatai közé tartozott a hajmosás és a fejmasszázs. A vendégek pedig gyakran méltatták, mennyire kellemes érzés, ahogy különleges ujjaival végzi rajtuk a masszázst.  

Yoshida, akit Mr. Dobverőujj néven is emlegetnek, kitanulta a fodrászatot, specialitása azonban a fejmasszázs maradt. Időközben a TikTokon is népszerűvé vált videóival, azóta pedig gyakorlatilag sorban állnak hozzá a vendégek, hogy kipróbálhassák a masszázst.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top