Őszi cipők és csizmák körképe: körülnéztünk, mit kínálnak az üzletek

CS.Á. | 2024. Szeptember 17.
Megnéztük, milyen kínálatra számíthatunk, ha őszi cipőt szeretnénk vásárolni.

Minden kétséget kizáróan bizonyította be a szeptember: úgy, ahogyan kánikulai hőségre képes, simán meg tudja mutatni nekünk csípősebb oldalát is, szóval elő a meleg pulóverekkel, kabátokkal és cipőkkel. Aki mostanában tervezett új darabokat beszerezni a szezonra, már joggal érzi, hogy sürgetővé vált a helyzet, ezúttal a ballonok és dzsekik után azt néztük meg az üzletekben, hogy milyen áron, milyen stílusú bakancsok és csizmák érhetők el.

Következzenek azok a lábbelik, amelyek egy-egy sneakernél jobban védenek bennünket esőtől és hűvös széltől egyaránt. Mustránk legnagyobb tanulsága pedig, hogy immár csaknem teljes értékű konkurenciaként száll versenybe több fast fashion márka a cipőboltokkal árban és választékban egyaránt.

Stradivarius

Sportos, elegáns, rövid és hosszú szárú fazonok is nagy számmal megtalálhatók, elsősorban a fekete és a bézs színek kedvelői találnak majd kedvükre valót, de kapható különlegesebb, bordó színű csizma is.

20240913_192924

Bokacsizma és magasabb szárú fazon: mindkettő ára 19.995,- Ft.

20240913_192953

A csatokkal dúsan díszített bokacsizma 16.995,- Forintba kerül.

20240913_193020

Egyszerű, fekete csizma 18.995,- Forintért.

20240913_193127

A homokszínű bakancsot 16.995,- Forintért árulják.

20240913_193206

Bordó, lakk bokacsizma magas sarokkal 14.995,- Forintért.

Bershka

Nagy sláger a Bershka polcain a kimondottan vastag talp, méghozzá leginkább fekete színben. Rátaláltunk ugyanakkor náluk a párducmintára is, mely a szezonban nagyon divatos.

20240913_192458

Hasonló fazon kissé merevebb szárral 16.995,- Forintért.

20240913_192526

Fekete, magas talpú csizma 14.995,- Ft.

20240913_192545

Menő, leopárdmintás, tűsarkú darab 25.995,- Forintért.

20240913_192608

A csatos, barna csizmát 22.995,- Forintért árulják.

20240913_192647

Magas talpú, fekete bakancs 14.995,- Forintért.

Zara

Még elsősorban a melegebb tornacipők és a félcipők terén válogathatunk kedvünkre, de már felbukkan náluk is néhány olyan darab, mely hidegebb napokra jöhet jól. Kínálatukban a hegyes orr dominál.

20240913_193256

Ez a győnyőrű, homokszínű csizma 32.995,- Forintba kerül.

20240913_193412

Hegyes orrú, fekete bokacsizma 14.995,- Forintért.

20240913_193506

Elegáns bokacsizma magas sarokkal 11.995,- Forintért.

20240913_193707

A magas szárú, klasszikus fazon ára 18.995,- Ft.

Humanic

Számtalan bokacsizma között válogathatunk, színben és formában is sok a lehetőségünk, ahogyan bakancsokat is kínálnak több változatban. Árakat tekintve viszont már jobban meg kell gondolni a vásárlást…

20240913_194015

Ezek a színes darabok akciósak: 49.990,- Ft helyett most 29.990,- Ft az áruk.

20240913_194213

39.990,- Forintba kerül a bézs színű bokacsizma.

20240913_194237

Mindhárom változatért 39.990,- Forintot kell fizetnünk.

20240913_194052

A középső darab akciósan 27.990,- Ft, míg a másik kettő ára 29.990,- Ft.

20240913_194134

Szépen kidolgozott, fekete bakancs. Ha ezt választjuk, akkor 59.990,- Forintot kell fizetnünk.

20240913_194158

A bézs színű, vastag talpú bakancs ára 49.990,- Ft.

Deichmann

Hatalmas a kínálat, tényleg rengeteg a lehetőségünk: fazonban, stílusban, színben és formában is szinte minden megtalálható. Az sem törvényszerű, hogy sok tízezret kelljen kifizetnünk, széles az árak skálája is.

20240913_194456

A krémszínű, cowboy stílusú bokacsizma 17.990,- Ft.

20240913_194507

Fémesen csillogó bokacsizma 15.990,- Forintért.

20240913_194516

A fekete lakk bakancs 13.990,- Forintba kerül.

20240913_194536

Velúr hatás magas sarokkal 11.990,- Forintért.

20240913_194740

Magas sarok és arany színű gombok: 17.990,- Ft.

20240913_194549

24.990,- Ft ez a magas szárú cipő.

20240913_194606

A krémszínű bokacsizma ára 24.990,- Ft.

Exit mobile version