Eddig igénytelenségnek számított, most divatba jöhet ez a manikűr

nlc | 2024. Október 09.
A Miu Miu divatház kifutóján bukkant fel a mutatósnak legkevésbé sem nevezhető körömdizájn.

A Miu Miu divatház a párizsi divathéten tartott bemutatójára a közösségi médiában nailsbymei néven ismert Mei Kawajiri készítette el a modellek manikűrjét és pedikűrjét. A japán körmös azonban olyan dizájnt álmodott meg, ami eddig inkább igénytelenségnek számított: a modellek kéz és lábkörmeit ugyanis úgy festette ki, mintha azokról már lepattogott, illetve lenőtt volna a körömlakk, sőt, esetleg viselőjük kissé meg is rágta volna. 

Körömtrend a Miu Miu bemutatójáról (Fotók: Getty Images/Instagram@nailsbymei)

A manikűr elkészítése egyébként aprólékos munkát igényelt, ugyanis Mei és csapata előbb kilakkozta a modellek körmeit, majd száradás után acetonnal átitatott papírtörlővel törölgették le a lakk egy részét, hogy elérjék a kopott hatást. 

Bár a kifutón látható ruhák és kiegészítők mellett a sminkek, hajak és körmök is előrejelzik a következő szezon trendjeit, abban azért nagyon bízunk, hogy ez a körömdizájn sem jövőre, sem pedig soha az életben nem jön divatba. 

via

Exit mobile version