Ahogyan 1999 óta minden esztendőben, úgy idén is december első csütörtökén, azaz ma jelentette a be a Pantone Intézet a következő év színét. 2025-ben ez az árnyalat a Pantone 17-1230 Mocha Mousse lesz. A színintézet ismertetője szerint egy lágy barna tónus, amely komfortos és meleg érzést varázsol, mindemellett tükrözi az apró kis kényeztetések fontosságát.
„Amikor elkezdtük az idei kiválasztási folyamatot, az egyik dolog, ami folyamatosan feltört bennünk, az a harmónia iránti vágy volt” – magyarázta az intézet alelnöke, Laurie Pressman a Dezeennek. Hozzátette, hogy a Mocha Mousse lényegében 2024-es év színe, a Peach Fuzz továbbfejlődése is, hiszen hasonló hangulatot áraszt.
„Mivel az emberek továbbra is a harmóniára és az egyensúlyra törekszenek, egyre inkább azokra a pillanatokra vagy élményekre összpontosítunk, amelyek növelik személyes kényelmünket és jólétünket” –mutatott rá Pressman.
„Egy hangulatos, puha barna – értett egyet az intézet ügyvezető igazgatója, Leatrice Eiseman. – Minden érzékszervünk felébred – különösen az ízérzékelésünk, nyilvánvaló okokból, és a szaglásunk, hiszen ki tud ellenállni a sütőben sülő csokis sütinek?”
Az év színének kiválasztását minden évben alapos kutató-elemző munka előzi meg. A Pantone Intézet szakemberei számos területen vizsgálják a színtrendeket. A legmeghatározóbb forrást a négy nagy divathét – New York, London, Párizs, Milánó – jelenti, de a trendkutatók megfigyelik a világ divatfővárosainak utcai divatját is, valamint analizálják a zeneiparban, a filmvilágban, a médiában, a kortárs képzőművészetben uralkodó, illetve felerősödő trendeket, továbbá olyan területekre is figyelemmel vannak, mint a turizmus vagy az autógyártás. Ezeken felül a világban zajló társadalmi-gazdasági folyamatok, a közhangulat, illetve a globális hatással bíró események is befolyásolják, hogy végül mely árnyalatra esik a választásuk. A Pantone évente kétszer, egy titkos európai helyszínen szervez találkozót a mintegy 30 különböző nemzet úgynevezett színstandard csoportjai számára, ahol több napon keresztül hallgatják egymás előadásait, majd végül meghozzák a döntésüket.