nlc.hu
Trend

Törött tükör és sütibaba a vörös szőnyegen – A 2025-ös Oscar-gála leg-leg-leg ruhái

Az idei Oscar-gála résztvevőinek többsége mintha csak a nude színű fotófalhoz akart volna hozzáöltözni. És hogy kik voltak a kivételek? Azt is megmutatjuk.

Ahogy maga a 2025-ös Oscar-gála is meglehetősen érdektelenre sikerült, úgy ezúttal az igazán kiemelkedő divatpillanatok is elmaradtak. Biztonságos glamúr lengte be a vörös szőnyeget, és alig akadtak, akik ruhaválasztásaikkal el merték hagyni a komfortzónát. Ruhamustra. 

Demi Moore

Demi Moore a 2025-ös Oscar-gála vörös szőnyegén

Demi Moore (Fotó: Mike Coppola/Getty Images)

A szer című filmben nyújtott alakításáért a legrangosabb szakmai díjakra jelölt Demi Moore öltözködés tekintetében igen erős díjátadó-szezont tudhat maga mögött, melyet ezzel az ezüstösen ragyogó Giorgio Armani Privé kreációval zárt. Szívesen mondanánk, hogy tetőzött be, ám nem ez történt. Tűpontosan így néz ki egy ruha, amit egy Oscar-gálára fel lehet venni: nem kevesebb, ám nem is több annál. 

Selena Gomez

Selena Gomez a 2025-ös Oscar-gála vörös szőnyegén

Selena Gomez (Fotó: Kevin Mazur/Kevin Mazur/Getty Images)

Selena Gomez az utóbbi időben következetesen az Old Hollywood stílust képviseli a vörös szőnyegen és nem volt ez másként ezúttal sem. A rózsaarany tónusú Ralph Lauren kreációt Sophia Loren ’50-es évekbeli stílusa ihlette. A ruhát több mint 16 000 darab üvegcsepp és Rosemont kristály díszíti, melyeket egy 12 kézművesből álló csapat egyesével varrt fel rá.

Emma Stone

Emma Stone a 2025-ös Oscar-gála vörös szőnyegén

Emma Stone (Fotó: Kevin Mazur/Kevin Mazur/Getty Images)

Emma Stone számára a Louis Vuitton divatház készítette el ezt a nude színű, pikkelyes hatású láncruhát, mely kissé „kiradírozta” a színésznőt, és nem csak azért, mert árnyalatában gyakorlatilag teljesen beleolvadt a fotófalba.

Halle Berry

Halle Berry a 2025-ös Oscar-gála vörös szőnyegén

Halle Berry (Fotó: Kevin Mazur/Kevin Mazur/Getty Images)

Halle Berry és öltözékének tervezője, Christian Siriano bebizonyították: a törött tükör öltöztet. De még hogy! Simán meg lehet nyerni vele az Oscar-gála ruhaversenyét.  

Lupita Nyong’o

Lupita Nyong'o a 2025-ös Oscar-gála vörös szőnyegén

Lupita Nyong’o (Fotó: Mike Coppola/Getty Images)

Lupita Nyong’o korábban gyakran viselt a vörös szőnyegen élénk színeket, illetve szokatlan sziluetteket, ám tavaly év vége óta a Chanel márkanagykövete lett, melynek következtében klasszikusabb stílusra váltott. A gálán egy direkt a számára készült Chanel Haute Couture ruhát viselt, melyet a divatház 1991-es tavaszi-nyári kollekciójának egyik modellje ihletett. Az elefántcsontfehér kreációt egészen pontosan 22 410 darab gyönggyel díszítették.

Mikey Madison

Mikey Madison a 2025-ös Oscar-gála vörös szőnyegén

Mikey Madison (Fotó: Arturo Holmes/WireImage)

A legjobb női főszereplő kategóriában győzedelmeskedő Mikey Madison maga volt a megtestesült kifinomultság ebben a fekete-rózsaszín, oszlop szabású, uszályos Dior szaténruhában, melyet egy egy 115 éves, art deco stílusú Tiffany nyaklánccal kombinálva viselt. 

Ariana Grande

Ariana Grande a 2025-ös Oscar-gála vörös szőnyegén

Ariana Grande (Fotó: Christina House / Los Angeles Times via Getty Images)

A legkevésbé sem meglepő módon Ariana Grande ezúttal is a method dressing jegyében öltözött fel, megidézve a Wicked című filmben alakított karakterét, Glindát. A strukturált, hullámos peplumos felsőrészből és réteges, kristályokkal kirakott tüll szoknyarészből álló Schiaparelli kreáció a gála egyik legmegosztóbb outfitje volt. Nehéz volt ugyanis eldönteni, hogy lámpaernyőre vagy sütibabára emlékeztetett-e jobban. 

Cynthia Erivo

Cynthia Erivo a 2025-ös Oscar-gála vörös szőnyegén

Cynthia Erivo (Fotó: Kevin Mazur/Kevin Mazur/Getty Images)

A Wicked főszerepét játszó Cynthia Erivo ugyancsak a method dressing mentén választotta ezt a drámai, mélyzöld Louis Vuitton bársonyruhát, mely utalás volt filmbéli karakterére, Elphabára, illetve Óz smaragdvárosára. Ám nem csupán ezekre: stylistja, Jason Bolden ugyanis elárulta, hogy az öltözékkel Hattie McDaniel emléke előtt is tisztelegni szándékoztak, aki az Elfújta a szél-ben nyújtott alakításával az első afroamerikai színésznő volt, aki Oscar-díjat nyert.

Doja Cat

Doja Cat a 2025-ös Oscar-gála vörös szőnyegén

Doja Cat (Fotó: Frazer Harrison/WireImage)

Az extrém stílusáról ismert Doja Cat önmagához képest kifejezetten visszafogott volt ebben a testre simuló, leopárdmintás Balmain estélyiben, melyet a divatház kreatív igazgatója, Olivier Rousteing egy 1950-es évekből való, eredeti Pierre Balmain dizájnt alapul véve tervezett a rapper-énekesnő számára. 

Raye

Raye a 2025-ös Oscar-gála vörös szőnyegén

Raye (Fotó: Gregg DeGuire/Penske Media via Getty Images)

Az esemény számos vendégével ellentétben nem a nude színű fotófallal, hanem a vörös szőnyeggel öltözött össze Raye. A brit énekesnő a Vivienne Westwood divatház mélyen dekoltált, vörös ruháját viselte. Máskor inkább biztonságos választásnak tűnt volna a kreáció, azonban az idei mezőnyből már csak a színével is kiemelkedett. 

Zoe Saldaña 

Zoe Saldana a 2025-ös Oscar-gála vörös szőnyegén

Zoe Saldaña  (Fotó: Gilbert Flores/Penske Media via Getty Images)

A kockázatvállalóbb ruhaválasztások közé tartozott Zoe Saldaña öltözéke is. A burgundivörös, emeletes buborékruha a Saint Laurent divatház alkotása. 

Miley Cyrus

Miley Cyrus a 2025-ös Oscar-gála vörös szőnyegén

Miley Cyrus (Fotó: Frazer Harrison/WireImage)

Az idei Oscarra viszonylag kevesen vettek fel fekete ruhát, ezen kivételek közé tartozott Miley Cyrus. A 70-80-as évek stílusjegyeit hordozó kreációt az Alexander McQueen divatház készítette el az énekesnő számára.  

Lily-Rose Depp

Lily-Rose Depp a 2025-ös Oscar-gála vörös szőnyegén

Lily-Rose Depp (Fotó: Kevin Mazur/Kevin Mazur/Getty Images)

Lily-Rose Depp a method dressing jegyében, a Nosferatu című filmben megformált karakterére utalva, gót stílusú öltözékben jelent meg a gálán. Az áttetsző Chanel csipkeruhát a divatház 1995-ös tavaszi-nyári Haute Couture kollekciójának egyik dizájnja inspirálta és ugyanolyan csipkéből készült, mint amilyet Marilyn Monroe is viselt fehérben 1953-ban, a Hogyan fogjunk milliomost? premierjén. A ruha kivitelezése több mint 500 munkaórába került.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top