nlc.hu
Trend

Kigyulladt a ruhája és a haja, megégett a menyasszony az esküvőn

Másodfokú égési sérüléseket szenvedett a menyasszony az esküvője napján egy pirotechnikai eszköz hibája miatt.

Egy Piya nevű menyasszony és párja pirotechnikai attrakcióval szerették volna még látványosabbá tenni az esküvőjüket, illetve az ott készülő fotókat. Azt találták ki, hogy a vőlegény színes füstbombákkal a háttérben emeli a magasba az arát. A füstbombák azonban nem a megfelelő irányba lőttek ki és az egyik telibe találta a menyasszonyt, akinek a ruhája és hosszú haja is tüzet fogott. 

Kigyulladt a menyasszony ruhája

Forrás: Instagram@viaparadise

A menyasszonyt a baleset után azonnal kórházba szállították, ahol kiderült, hogy másodfokú égési sérüléseket szenvedett. Mint mondta, még ennél is sokkal nagyobb baj történhetett volna, hiszen a fotózáson már épp arra készültek, hogy közös gyermekükkel a karjukban is készítenek néhány képet a füstbombák előtt. 

Miután ellátták a sebeit, a fiatal nő átöltözött és visszatért az ünnepségre, ahol a lehetőségekhez mérten igyekezett élvezni a nagy nap hátralévő részét.

Történetét azért tárta a nyilvánosság elé, mivel szeretné felhívni a figyelmet arra az ilyen típusú pirotechnikai eszközök kockázataira, hogy másokkal ne történhessen hasonló baleset. 

via

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top