Sokan a mai napig nem tartják illő témának az olyan kozmetikai szolgáltatások kitárgyalását, mint amilyen az intimgyanta. Egy ezzel foglalkozó kozmetikus videója azonban feltárja a nők kínos titkait: Rachel Johnson arra buzdítja azokat, akik élnek az intim kozmetikai szolgáltatásokkal, hogy próbáljanak kicsit jobban odafigyelni a tisztálkodásra a megbeszélt időpont előtt.

Fotó: Getty Images
Annak, hogy Johnsonnak ilyen tanácsokat kell adnia, éppen az az oka, hogy ezt a témát is tabusítjuk. Márpedig
azzal, hogy alapvető higiéniai ismeretek hiányától szenvedünk, nem csak a kozmetikusunknak okozhatunk kellemetlen pillanatokat, de a saját egészségünket is veszélybe sodorhatjuk.
A kozmetikus hangsúlyozza, senkit se szeretne megszégyeníteni, és teljesen megérti, hogy bizonyos dolgokat nem tudunk kontrollálni. Azért például még senkire se volt mérges, ha szellentett egyet az asztalán. Nem érdeklik a benőtt szőrszálak, a bőrhibák, vagy az, hogy kinek mekkora a súlyfeleslege, azt viszont nagyon is fontosnak tartja, hogy egy adott higiéniai színvonalat elérjenek a vendégei. Ez az ő munkáját is kellemesebbé teszi, és az emberek egészsége szempontjából is kiemelt jelentősége van.
Már a WC-papírt se jól használják a nők, és ennek szaga van
A Johnson által megnevezett első hiba a WC-papír használata volt – írja a The Sun. A nőknek mindig azt tanítják, hogy elölről hátrafele töröljék meg intim részeiket vécézés után, ez azonban – állítja a nő – nem mindenkinek sikerül.
A törölgetés iránya kulcsfontosságú a fertőzések elkerülése szempontjából: amennyiben fordítva végezzük, széklet, és ezáltal baktériumok kerülhetnek a hüvelybemenet környékére, a vaginába, valamint a húgycsőnyílásba, ami húgyúti és hüvelyi fertőzések kialakulásához vezethet.
Ez a leggyakoribb probléma, amivel szembesülnie kell a munkája során Rachel Johnsonnak, aki azt mondja, rögtön felismeri, ha valamelyik vendége nincs tisztában a törlési szabállyal, méghozzá a szagáról. Johnson azt állítja, amennyiben egy nő rossz irányban alkalmazza a vécépapírt, akkor az egész helyiségben érezni gyantázás közben a széklet szagát. Ez számára nagyon kellemetlenné teszi a körülményeket, arról nem is beszélve, hogy utána megy az idő a szellőztetéssel.
Az is látható a számára, ha valaki a gyantázást megelőzően „szexuálisan aktív” volt a partnerével.
Ha együtt voltál a partnereddel a gyantázás előtt, nagy eséllyel tudni fogunk róla
– mondja Johnson, aki ezt is már a szagról felismeri. Sajnos a szagnál lehet egy sokkal kellemetlenebb jele is annak, ha valaki közvetlenül az időpontja előtt folytatott szexuális aktust.
Az emberek ugyanis gyantázás közben pillanatokra, de elvesztik a kontrollt a csípőtájéki izmaik felett , ami a testnedvek kiáramlását okozhatja.
Minden, ami odabent volt, az a kozmetikus asztalán végzi – hívja fel a figyelmet Johnson.
Külön kiemeli, hogy egyeseknek vécépapír darabkák maradnak a szeméremajkaik között, amik tovább fokozza a higiéniai gondokat.
Nem ártana zuhanyozni gyantázás előtt
Sok vendége érkezik úgy, hogy elnézést kér a késésért, mondván edzésen volt, és aztán kiderül, hogy a mozgás utáni zuhanyzásra már nem fordítottak időt.
Külön részletezi, hogy nem elég csak egyes testrészeket megmosni, és a mosakodás sem elegendő. A intimgyanta előtt, és persze a hét egyéb napjain is
rendesen le kell zuhanyozni, az egész testet, és mindenhol zubogjon is a víz, meg kell mosni a lábakat, a farpofák közötti részeket és a nemi szerveket is.
A videó nem friss, az április 2-i megosztása óta mintegy 40 millióan látták és több mint 60 ezer kommentet kapott. Rengetegen dicsérték Johnsont, és hálálkodtak neki, hogy most már végre tudják, milyen hibákat követnek el.