nlc.hu
Trend

Tetoválásai miatt gúnyolták ki a fiatal anyukát: az emberek nem gratuláltak neki, amikor várandós lett

Bár a tetoválások manapság már hétköznapinak számítanak, mégis vannak, akik egy anya esetében nem fogadják el, ha ki van varrva.

Egy 60 tetoválással rendelkező anyuka, Loki Honan azt mondja, rendszeresen megvető pillantásokat kap, amikor megjelenik a gyermekeivel. Sőt, a várandóssága alatt egy vadidegen megjegyzést tett rá, miszerint biztosan egy futó kalandból esett teherbe.

Loki – aki akkor már egy éve próbálkozott a teherbe eséssel – azt mondja, egyértelmű volt, hogy a férfi, aki vendég volt abban a kávézóban, ahol baristaként dolgozott, egyértelműen a külseje alapján ítélte meg.  

Loki Honan

(Fotó: Profimedia)

„Nem mondta ki szó szerint, hogy »futó kaland volt«, de a szavai és a pillantása alapján úgy éreztem, hogy ezt sugallja – hogy mivel tetoválásaim vannak, biztosan véletlenül estem teherbe  – idézte fel. – Ez nagyon váratlanul ért. Úgy éreztem, mintha a külsőm alapján ítélnének meg, és hogy a munkám vagy a tetoválásaim feljogosítanának valakit arra, hogy bármilyen feltételezést megosszon, amit csak akar.”

A 24 éves nő elmondása szerint az emberek nem gratuláltak neki, amikor várandós lett, hanem a tetoválásai miatt inkább támadások célpontjává vált.

„Senkinek sincs joga megkérdőjelezni az anyasághoz vezető utad. Ahogy gyerekként megtanuljuk, ha nincs valami kedves mondanivalód, akkor inkább ne mondj semmit” – fogalmazott Loki.  

Loki Honan és kisfia

(Fotó: Profimedia)

Hozzátette: nem ez volt egyetlen alkalom, amikor a tetoválásai miatt kirekesztve érezte magát, gyakran kap ugyanis elítélő pillantásokat az utcán. Azok a pillanatok pedig különösen fájdalmasak a számára, amikor a családjával, egyéves fiával és ötéves mostohafiával van együtt.

via

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top