A farsang ma leginkább jelmezeket, bálokat, fánkot és gyerekzsivajt jelent. Egy időszak, amikor szabad bolondozni, álarcot húzni, kicsit kibújni a hétköznapi szerepeinkből. De volt idő, amikor a farsangtól nem nevetést vártak, hanem félelmeket. Sokan kifejezetten veszélyes, gonosz erőkkel teli időszaknak tartották, és nem véletlenül ragadt rá az a sötét jelző, hogy az ördög ünnepe. De honnan ered ez a gondolat, és miért vált a felszabadultság szinonimájává egykor a rettegés?
A farsang, mint határidő
A farsang időszaka vízkereszttől hamvazószerdáig tart, vagyis közvetlenül megelőzi a nagyböjtöt. Ez önmagában is feszültséget hordozott. A középkori ember gondolkodásában az év nem pusztán naptári egységekre oszlott, hanem szent és profán időkre. A böjt a megtisztulás, az önmegtartóztatás ideje volt, a farsang pedig ennek az ellenpontja: az utolsó nagy kiengedés.
Épp ez a határhelyzet tette gyanússá. Ahol határ van, ott bizonytalanság is van, és a hiedelmek szerint ilyenkor könnyebben szabadulnak el a sötét erők.
Maszkok, amelyek mögött bárki lehetett
Az álarc viselése a farsang egyik legfontosabb eleme, és egyben a leginkább félelmetes is. Régen a maszk nem csupán játék volt, hanem mágikus eszköz. Az arc eltakarása azt jelentette, hogy az ember kilép a saját identitásából. A falusi közösségekben, ahol mindenki ismert mindenkit, ez kifejezetten nyugtalanító volt.
A maszkos alakról nem lehetett tudni, ki valójában. Ember? Szellem? Démon? Az ördögöt gyakran ábrázolták álarcosként, torz arccal, kifordított ruhában. A farsangi maskarák – szőrös, szarvas, ijesztő figurák – könnyen összemosódtak a pokol lényeivel a képzeletben.
A világ kifordul önmagából
A farsang idején sok helyen megengedett volt az, ami máskor tilos: a gúnyolódás, a trágárság, a társadalmi szerepek kifordítása. Szegények öltöztek gazdagnak, férfiak nőknek, fiatalok öregeknek. A rend felborult, legalábbis ideiglenesen.
A középkori keresztény világképben a rend Istentől való, a káosz pedig az ördöghöz kötődött. Így minden olyan időszak, amikor a szabályok fellazultak, automatikusan gyanússá vált. A farsang tehát nemcsak vidám felfordulás volt, hanem a rend tudatos megsértése is, amit sokan démoni hatásokkal magyaráztak.
Túlzott evés, ivás, testi örömök
A farsang a féktelenség ideje is volt. Lakomák, mulatságok, tánc, erotikus utalások, mindaz, amit a böjt alatt szigorúan tiltottak. A keresztény tanítás szerint a test túlzott örömei eltávolítanak Istentől, és közelebb visznek a bűnhöz.
Nem véletlen, hogy a farsangi figurák között gyakran jelent meg az ördög: piros ruhában, szarvakkal, hosszú nyelvvel, kicsúfolva az emberi gyengeségeket. A farsang sokáig afféle bűnös időszaknak számított, amelyet csak a böjt tisztíthatott meg.
A félelem pedagógiája
Az egyház nem nézte jó szemmel a farsangi túlkapásokat. Bár hivatalosan sosem tiltotta be az ünnepet, igyekezett félelemmel kordában tartani. Prédikációkban figyelmeztettek arra, hogy ilyenkor az ördög különösen aktív, és könnyen bűnbe viszi az embereket.
A hiedelmek szerint farsangkor a gonosz erők közelebb kerülnek az emberekhez, ezért különösen fontos volt az imádkozás, a védekezés. Egyes helyeken úgy tartották, hogy aki túl hangosan mulat, az meghívja az ördögöt a házába.
Farsangi ördög (Fotó: Getty Images)
Népszokások és rítusok a gonosz ellen
Érdekes módon sok farsangi szokás éppen a gonosz elűzésére szolgált. A zajkeltés, a kolompolás, a hangos zene mind azt a célt szolgálta, hogy elriassza a rossz szellemeket. A busójárás ijesztő maszkjai például nemcsak szórakoztatni akartak, hanem védeni is.
Ez az ellentmondás jól mutatja, mennyire összetett volt a farsang megítélése: egyszerre tartották veszélyesnek és szükségesnek. A félelem és a nevetés kéz a kézben járt.
Mi maradt meg ebből ma?
Ma már aligha gondolunk az ördögre, amikor jelmezt választunk vagy fánkot sütünk. A farsang elvesztette démoni jelentését, és inkább a kreativitás, a játékosság ünnepe lett. Mégis, a mélyebb rétegekben ott maradt valami az ősi jelentésből.
Az álarc ma is felszabadító: elrejthetjük magunkat, kipróbálhatunk más szerepeket. A rend felborítása ma is vonzó: egy nap, amikor nem kell komolynak lenni. Talán épp ezért él tovább a farsang, mert lehetőséget ad arra, hogy szembenézzünk a bennünk lévő sötétebb részekkel is, biztonságos keretek között.
Az ördög ünnepe vagy az emberé?
Ha ma megkérdeznénk, hogy a farsang az ördög ünnepe-e, a válasz inkább mosoly lenne, mint félelem. De a kérdés nem alaptalan. A farsang mindig is arról szólt, amit elnyomunk, amit nem élhetünk meg a hétköznapokban. A káosz, a vágyak, a szabályszegés mind ott vannak benne, és ezekkel az emberiség mindig ambivalens viszonyban állt.
Talán nem az ördög ünnepe volt, hanem az emberé. Azé az emberé, aki időről időre szeretné levetni a maszkjait, még akkor is, ha közben egy másikat húz fel.
