Ónodi Eszter neve nemcsak a magyar színház és film világában közismert, hanem a közönség számára is egyet jelent a hitelességgel és természetességgel. Az Én és a pénz című podcast-beszélgetésében most nem szerepet játszik, hanem önmagát adva mesél arról, mit jelent számára a pénz – vagy éppen mit nem jelent.
A pénzhez fűződő viszonya: „Semmi közöm hozzá”
Az adás elején rögtön világossá teszi: nem igazán tud azonosulni azzal, hogy a pénz meghatározó szerepet játszana az életében. Nem azért, mert anyagi gondjai lennének, hanem mert soha nem vágyott többre, mint ami számára kényelmes és elegendő. „Nincs is hozzá nagyon közöm – mondja, hozzátéve, hogy nagy igényei sincsenek: – Egy gyomrom van, amit meg tudok tölteni, egy testem, amit fel tudok öltöztetni.”
A fogyasztás világa inkább frusztrálja. A plázákba csak célirányosan jár, a bőség szorongással tölti el. A túlfogyasztást fenntarthatatlannak tartja, és a fast fashion ellen is tudatosan fellép: „Ha kiszakad egy zokni, megvarrom.”
Családi minták: spórolás, egyszerűség, stabilitás
Otthonról nem hozott pénzügyi tudatosságot, de a takarékosság érték volt. Nagymamája spórolós volt, néha már zavaró mértékben, édesanyja kezelte a családi pénzügyeket, de befektetésekre nem volt példa. Az iskolai takarékbélyeg és a betétkönyv volt az első saját tapasztalat, a részvények, tőzsdék, kriptovaluták világa máig idegen számára.
A biztonság iránti vágy viszont végig jelen van az életében. Nem bízik a kizárólag digitális pénzformákban, és a mai napig gondolkodik azon, mi történne, ha „államszüret” lenne, és eltűnnének a bankszámlán lévő adatok.
Ónodi Eszter a Katona József Színház társulatának tagjaként kezdte pályáját, és bár ez szakmailag a legnagyobb elismerések egyike, anyagilag messze nem volt elegendő.
A színházi fizetés hobbi szintű
– mondja, hozzátéve, hogy a megélhetést főként a filmszerepek biztosították. Egy ponton túl menedzsert fogadott, aki a filmes munkákat tárgyalja le. „Alkalmatlan vagyok rá, hogy magam képviseljem” – vallja be, hozzátéve, hogy ez nem finnyásság, hanem praktikum: nem szeretne kellemetlen tárgyalásokat folytatni, és inkább sikerdíjat fizet, ha ezzel elkerülheti az egyezkedést.
Nem tudom azt mondani egy producernek, hogy márpedig én ennyit érek – nem érzem magam hitelesnek ebben a szerepben.
A pálya elején előfordult, hogy egy filmszerepért kapott összeget egy kis Polskiba fektette – 80 000 forintért. Ma már elismeri: egy jól tárgyalt főszerepért talán ki lehet hozni egy autó árát, de ehhez sok feltételnek kell teljesülnie. A pénz miatt sosem vállalt el lélekölő munkát. Úgy fogalmaz:
Ha az ember csak a nullákat számolja, az megöli a lelkét – és egy színész a lelkéből dolgozik.
„A pénzzel való viszonyom olyan, mint egy Csehov-hősé – nem vagyok teljesen tehetetlen, de sokszor érzem magam úgy” – tette hozzá.
Egyedülálló anyaként a színpad és a gyerek között
Egy fia van, akinek nevelésében tudatosan törekedett arra, hogy már gimnazista korától a munkával is ismerkedjen. Ma már dolgozik az egyetem mellett, több állása is van. Ónodi szerint fontos, hogy ne alakuljon ki a „korlátlan anya- vagy apabank” illúziója.
Egy újabb gyermek vállalásánál már nemcsak az anyagiak, hanem a szakmai terhelés is közrejátszott: „Évekig csak egy bemutatót vállaltam évente, hogy elég legyek anyaként is”.
Fotó: Vörös Szilárd
Több szakmai díjat is kapott, köztük a Jászai Mari-díjat és a Monte-carlói Televíziós Fesztivál Arany Nimfa díját. Egyik sem járt jelentősebb pénzjutalommal. A díjak mellett egy esetleges lottónyereményről is beszél: ha megnyerné a hárommilliárdot, egy évre kivonulna a színházból és bejárná a világot – de egyedül nem osztaná be, szakember segítségét kérné.
Így összegzi a pénzhez való viszonyát: jó, ha van, de nem cél. Akkor érzi, hogy baj van, ha hiányzik – de nem vágyik a luxusra, és nem is frusztrálja, ha mások többet keresnek.
