nlc.hu
Szépség & Divat

5 frizura, amit felejts el 50 felett!

50 felett nem az ősz tincsek jelentik a legnagyobb hibát a frizurában, sőt! A probléma sokkal inkább a fazonban szokott megmutatkozni.

Sokszor életkorunkat nem az ősz hajszálak, hanem sokkal inkább az előnytelenül megválasztott frizura el jobban. Akadnak ugyanis olyan fazonok, melyek a szakértők szerint kimondottan felerősítik rajtunk az évek múlásának nyomait. Mutatjuk, mit érdemes elkerülni.

Ezek a frizurák öregítenek 50 felett

1. Hosszú, teljesen egyenes, volumen nélküli haj

Első ránézésre ártalmatlannak tűnik, pedig ez az egyik legtipikusabb olyan fazon, mely öregít. A hosszú, egyenes haj ugyanis könnyen lelapul, főleg akkor, amikor a haj már nem olyan dús és rugalmas, mint korábban. Ilyenkor szó szerint ráül az arcra, és nem keretezi, hanem inkább lefelé húzza. Ez kiemelheti a finom ráncokat és a bőr megereszkedését is.

Nem az a gond, hogy hosszú a haj – hanem az, ha nincs benne mozgás.

2. Betonkeményre lakkozott, „sisak” frizura

A merev, túllakkozott haj azonnal korszakot idéz – és nagyon nem a mostanit. A kifejezetten 50 felett jellemző rövid, göndör tincsekbe rendezett, majd erős lakkal rögzített forma csak az egyik jelentős példa erre. Fontos azonban tudnunk, hogy a fixálók túlzó használata minden más formánál is előnytelenül hat.

Az ilyen frizura ugyanis elveszíti természetes mozgását, nem reagál a fényre, nem él együtt az arccal. Ettől zárttá, keménnyé válik az összhatás, ami könnyen idősebbnek mutat.

A mai trendek épp az ellenkező irányba mennek: minél lazább, minél természetesebb, annál jobb.

ősz hajú, fiatalos, 50 feletti nő mosolyog

A frizura 50 felett nem mindig egyértelmű: szakértők szerint komolyabb gond az ősz tincseknél, ha a fazon nem megfelelő (Forrás: GettyImages)

3. Középen elválasztott, lelapuló haj

A középen elválasztott haj nem mindenkinek rossz választás, de 50 felett könnyen problémássá válhat.

Egyrészt optikailag „kettévágja” az arcot, és kiemeli az apró aszimmetriákat. Másrészt, ha a hajtő nem emelkedik meg, az egész frizura lapossá válik. Ilyenkor a figyelem automatikusan a homlokra és a szemkörnyékre kerül.

Nem maga a választék a gond, hanem az, ha nincs mellette volumen és lágyság.

4. Túl hosszú, de ritkás haj

Sokan ragaszkodnak a hosszhoz még akkor is, amikor a haj már nem bírja.

A ritkuló, elvékonyodó haj hosszú formában különösen feltűnő: a végek szálkásak, az összhatás erőtlen. Ez nemcsak a haj minőségét, hanem az arc fáradtabb vonásait is hangsúlyozza.

Ilyenkor nem feltétlenül a rövid haj a megoldás, hanem a megfelelő arányok. Egy jól eltalált, vállig érő hossz gyakran sokkal dúsabbnak mutatja a hajat.

5. Túl rövid, „kemény” vágás

A nagyon rövid haj lehet kifejezetten jó választás, de nem minden formában.

Ha a fazon túl szigorú, túl „éles”, és nincs benne textúra, akkor teljesen szabaddá teszi az arcot. Ez azt jelenti, hogy minden apró változás – a bőr lazasága, az állvonal átalakulása – jobban látszik.

A rövid haj akkor működik igazán jól, ha van benne játék: rétegek, lazaság, egy kis rendezetlenség.

Ez is érdekelhet Öregítő szokások 50 felett Megnézem

Öregítő szokások 50 felett (Fotó: GettyImages)

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top