Trend

Bemutatták legújabb kollekcióikat a magyar tervezők

Telt házas bemutatókkal zárt Közép-Európa egyik legnagyobb divateseménye, ahol számos magyar és nemzetközi tervező vonultatta fel 2018/19-es őszi-téli kollekcióját.

Április 27. és 29. között a Várkert Bazár volt a divat legfontosabb találkozóhelye a Budapest Central Fashion Weeken (BCEFW). Az NLCafé Facebook-oldalán is nyomon tudtuk követni az eseményeket, Lakatos Márknak hála élőben értesülhettünk a legfontosabb történésekről a három nap folyamán.

A régióból érkezett tervezők közül a LaFormela immár második alkalommal érkezett a Divathétre, mellette még a Nah-Nu, Jiri Kalfar, Iona Ciolacu, a Footshop és az Omelya T-dress munkáit láthatták az érdeklődők.

Omelya T-dress (Fotó: BCEFW)

A magyar tervezők közül tizenhatan mutatták be legújabb, őszi-téli kollekcióikat a rendezvénysorozaton. Mérő Péter kollekciója tőle megszokott elegáns, érzéki, mégis pimaszul vagány ruhákat tartalmazott, amelyeket ezúttal éjfekete színben álmodott meg.

A Cukovynál a ruhák ujjain volt a fő hangsúly, ami kiegészült némi aszimmetriával és fénylő laméval, színekben pedig a fekete-fehér, illetve a bézs-barna árnyalatokat a bordó izzította fel.

CUKOVY (@cukovy) által megosztott bejegyzés,

A Sentimentsnél szexi, mélyen dekoltált ruhákban és látványos kiegészítőkben, trükkös szabásokban gyönyörködhettünk, a Maison Marquise-nál pedig az orientális minták és a ’80-as évek csillogása keveredett roppant érzéki módon. Abodi kollekciója zárta az első nap eseményeit, igazi csodadarabokkal: a szivárványflitteres ruhák és csillogó lamészoknyák, trapéznadrágok és a fodortenger tökéletes retróhatást adtak, miközben számos mai, sportos elemet is csempészett alkotásaiba a tervező.

A Sugarbird csajos, szexi darabjait ezúttal matyó hímzéses mintákba öltöztették, a színes motívumok hol hímzett, hol printelt változatban bukkantak fel a Heritage kollekcióban, amelyeket csipkerészletekkel egészítettek ki.

A Divathéten a Dorko is bemutatta legújabb kollekcióját, amelyben férfi és női darabokat is láthattunk. A márkához illően sportos, laza streetwear darabokban vonultak a modellek a kifutón.

A Celeni vadítóan vörös kollekciójában a rojtos rátétek domináltak, a Karman Jewelry által tervezett ékszerek pedig tökéletesen kiegészítették a bemutatott darabokat.

Tomcsányi darabjai egyszerre voltak elegánsan letisztultak és kényelmesek; míg a tavaszi kollekció mintáit a ’70-es és ’80-as évek teniszcsillagai ihlették, addig az őszi-téli szezonra készített darabokhoz a budapesti metrók retróhangulatából inspirálódott a tervező.

A Nubu őszi-téli kollekcióját Bak Imre festőművész munkái inspirálták, a geometrikus formákat a ’60-as és ’80-as évekre jellemző szabásvonalakkal ötvözték. Az eredmény egy modern, időtlen eleganciát sugárzó kollekció, amelyben izgalmas kiegészítőknek is jutott hely.

Katti Zoób kollekciójának darabjai egyszerre hordoztak magukon romantikus jegyeket és karakteres, erős részleteket. A vintage és a modern hangulat kéz a kézben jár, így hozva közel a régmúltból táplálkozó, minőségi ruhakészítés luxusát a fiatal 21. századi nő életéhez.

A Nanushka kollekciójában különböző kultúrák jellemző jegyei keveredtek, és alkotnak összhangot: távol-keleti selyem, gyöngyök, némi párizsi sikk és a török szőnyegek egzotikuma mind fellelhető.

Aprólékos kidolgozás és hihetetlenül finom részletek jellemzik az őszi-téli Nora Sarman kollekciót. Csipkék, hímzések és leheletnyi tüll teszi lággyá a ruhákat, amikről a diszkrét csillogás sem hiányzik.

A Je Suis Belle Mystére kollekciója a katolikus egyház jelképeiből, a vallási legendákból táplálkozott. Szőrmerészletek és csillogás, lágyság és erő párharca dominált a ruhákon, amelyekhez hol vastag, karakán gyapjút, hol pedig finom selymet használtak.

A Zsigmond Dóra Menswear férfiruha-kollekció meglepő korszakból inspirálódott, az ’50-es évek elejének erőszakos kollektivizálásához nyúlt vissza, hogy az egyes darabok emléket állítsanak az embertelenségnek és a parasztság szenvedéseinek.

Az Artista kollekcióját a csíkok játéka és a military-márvány hangulat határozta meg. A sötét tónusú anyagok szürreális találkozásából overálok, laza esésű, nadrágos szettek készültek, amelyek már ránézésre is kényelmet és egyediséget sugároznak.

A BCEFW egyik legfőbb célkitűzése a kiemelkedő divattervezők és a fiatal tehetségek támogatása, ezért a divatiskolák végzősei számára is biztosítottak bemutatkozási lehetőséget a Young Talents show és prezentáció keretében.

A Magyar Turisztikai Ügynökség számos divattal kapcsolatos programot is szervezett, az Ybl palotában Front Row vacsora került megrendezésre, a nemzetközi divatszakma képviselői a főváros turisztikai látványosságaival, építészetével és egyedülálló gasztronómiájával is megismerkedtek, míg a MOL Pop-Up Store-ban magyar márkák ruháit lehetett megvásárolni.

A szervezők kiemelt figyelmet fordítottak a nemzetközi összefogásra és a külföldi sajtóra, így olyan ismert és elismert magazinok divatszerkesztői voltak jelen, mint a Vogue, a Harper’s Bazaar, az Elle vagy a Glamour, akik mellett bloggereket, utcai divatfotósokat is meghívtak a világ minden tájáról Los Angelesen, Barcelonán, Párizson, Berlinen és Amszterdamon át a V4 tagországokig.

„A rendezvény sikere a tervezőink sikere, hiszen sosem látott szakmai összefogás eredményeként számos telt házas bemutatót láthattak az érdeklődők. A rendezvény méltó kezdete annak, hogy elérjük hosszú távú célunkat, hogy Budapest Közép-Európa régiós divatközpontjává váljon” – mondta Bata-Jakab Zsófia, az MTÜ divatiparért felelős igazgatója.

Az előző évekhez hasonlóan a rendezvény fő szponzora a Mercedes-Benz, az idei év kiemelt támogatója a MOL volt.

 A tervezőkről és kiállítókról a linkre kattintva találsz információkat.

Tématámogatás. Készült a Magyar Turisztikai Ügynökség megbízásából.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top