nlc.hu
TV-sztárok
Alekosznak baleset miatt nem működik a férfiassága?

Alekosznak baleset miatt nem működik a férfiassága?

Hiába kergetett minden nőt a Való Világban, saját, feleségkereső műsorában nem akar áldozni a szerelem oltárán Alekosz. Csak a szája volt nagy?

Alekosznak baleset miatt nem működik a férfiassága?„Én egy szexkiborg vagyok, és azzal a céllal jöttem a földre, hogy minden nőt megtermékenyítsek” – így hangzott Alekosz elhíresült mondata a Való Világ 4-ben, ahol gyakran a jó ízlés határát súrolóan zaklatta a lányokat. Alekosz mindent bevetett, hogy megszerezze valamelyik leányzót, különösen Évára fájt a foga, akinek több ízben szerelmet is vallott.

Most saját menyasszonykereső műsorában lányok versengenek érte, bármelyiküket megkaphatná. Alekosz azonban nem használja ki a kínálkozó lehetőséget, hanem inkább alszik…

Úgy tűnik, hogy a szexisten beijedt. Legalábbis ez lehet a magyarázat arra, miért nem élt az alkalommal, és vitte ágyba választott­jait. A hétvége folyamán ugyanis Veronika (19) és Magdi (25) is kész lett volna lefeküdni vele, Alekosz azonban ezt nem akarta – írta a Blikk.

Számos fórumon ugyanakkor tudni vélik, hogy Alekosznak esetleg a pár héttel ezelőtti baleset miatt nem működik rendesen a férfiassága, amikor ráesett intim testrészére egy kergetőzés során, és annyira megütötte magát, hogy később jegelni kellett...

– Semmi gond nincs a fiam férfiasságával! – kelt Alekosz védelmébe az édesapa. – Szerintem csupán arról van szó, hogy Alekosz ezúttal csak a szívére akar hallgatni, a választásába nem szeretné belekeverni a szexet. Lehet, hogy immár hat hónapja nem volt nővel, de ez most nem az az alkalom, amikor kihasználja a helyzetet, és minden este mással bújik ágyba. Biztos vagyok abban, hogy majd szexel a választottjával Görögországban, a tengerparton.

Alekosznak baleset miatt nem működik a férfiassága?

Balázs véleménye Alekosz dolgairól

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top