TV-sztárok

Bosszút állt férjén Gregor Bernadett

Biztossá vált, amiről eddig csak beszéltek: Gregor Bernadett visszament férjéhez, Somogyi Istvánhoz.

Bosszút állt férjén Gregor Bernadett

Bosszút állt férjén Gregor Bernadett

 Hódít Gregor erotikus jelenete

Amikor kiderült annak idején, hogy Somogyi István megcsalta, Gregor Berni megbocsátott. Látszólag elfeledte férje hűtlenségét, sőt még egy kisbabát is vállalni szerettek volna, de a színésznő elvetélt. Azután jött az ország Nyuszómuszója, és akkor Gregor lépett félre, sőt el is hagyta kisebbik fia édesapját. Ám a pár azóta szakított, és most már biztos: Gregor visszament a férjéhez.

– Nagyon erős a szerelmük. Ötéves kisfiuk is boldog, hogy az édesapja hazaköltözött, és ismét együtt nevelik őt a szülei. Sok minden történt az elmúlt időszakban, amit mindkettőjüknek meg kell érteniük, de együtt vannak, egy család lettek újra, és bebizonyosodott, hogy semmi és senki nem tudja megingatni a kapcsolatukat – mondta el a Borsnak a házaspár közeli barátja, és hozzátette: – Úgy tűnik, beigazolódtak István szavai. Amikor ugyanis kiderült, hogy Berni összejött Nyuszómuszóval, azt mondta, hisz abban, hogy ez a hirtelen jött szerelem csak házasságuk egyik próbatétele. Tény, a táltos akkor érezte, van még esély arra, hogy ők ketten újra egymásra találjanak.

Ki tudja, talán tudat alatt Gregor Nyuszómuszóval állt bosszút a férjén, mert annak idején megcsalta?

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése