TV-sztárok

Fordulat a Stohl-ügyben?

A Blikk egyik olvasója olyan fotókat küldött be a napilap szerkesztőségébe, amelyen jól látható: Stohl áldozata, Pali bácsi naphosszat kapál, gereblyézik, létrára mászik. Pedig minden korábbi interjújában elmondta: alig bír kikelni az ágyból a fájdalomtól.
 Még több sztárhír, itt!

Fordulat a Stohl ügybenAz tény, hogy Pali bácsi súlyosan megsérült abban a balesetben, amelyet Stohl András drogos-ittas állapotban okozott. Az is tény, hogy az idős bácsit sokáig kezelték kórházban, fájdalmai voltak. Azonban az már furcsa, hogy a 78 éves férfi, aki korábban többször elmondta: a baleset miatt alig bír járni, és nem tud dolgozni, a napilapban megjelent fotók tanúsága szerint igenis képes a kertjében munkálkodni. „Pali bácsi családjával kora reggel érkezett a kertjébe, ahol tököt, borsót és más zöldségeket termel. Késő délutánig megállás nélkül kapált, kaszált, majd fáradhatatlanul hordta ki a gazt, nem láttam, hogy sántítana” – tudatta a napilappal a képeket beküldő személy, aki szerint azért dolgozott egész nap Pali bácsi, mert másnap ment a piacra eladni a termést.
A Blikk szerint nem egyszeri esetről van szó. Készült egy felvétel a kertben dolgozó idős úrról a tárgyalás előtt és a napokban is. Dr. Ruttner György, a színész ügyvédje elmondta: az idős sértett a felajánlott másfél millió forint és havi 40 ezres életjáradék, vagy a két és fél milliós egyösszegű kártalanítási ajánlatukra a mai napig nem reagált.
A Blikk megszólaltatta Mester Csabát, a sértett ügyvédjét is. „Ebben az ügyben senki nem állította, hogy Kaincz Pál ágyhoz kötött nyomorék lett a Stohl András okozta autóbalesetben. Az orvos szakértő kijelentette, hogy a sértettnek csökkent a munkaképessége, nem bírja olyan mértékben a terhelést, de ez nem jelenti azt, hogy nem tud létrára mászni…”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top