nlc.hu
TV-sztárok
Megint visszament feleségéhez az RTL sztárja

Megint visszament feleségéhez az RTL sztárja

Másodszor is megmentette a házasságát R. Kárpáti Péter, a Barátok közt Berényi Andrása.

Megint visszament feleségéhez az RTL sztárjaImmár három éve tart R. Kárpáti magánéleti válsága, amelynek úgy tűnik, végre pont kerül a végére. A házaspár válásáról először 2008-ban lehetett olvasni, ekkor a feleség a kisebbik gyermekkel együtt elköltözött a családi házból. Ám pár hónappal később Mariann és Péter kibékült, és úgy tűnt, minden rendben van köztük. Idén tavasszal azonban ismét viharfelhők gyülekeztek, és mindketten úgy nyilatkoztak: menthetetlen a kapcsolatuk, ideje  elválniuk. Nyár végére azonban rájöttek, együtt akarják folytatni az életüket. „Bevallom, valóban voltak nehéz időszakaink, de sikerült megoldani, ehhez pedig sem más nem kellett, csak megértés és szeretet” – nyilatkozta R. Kárpáti a Blikknek. A színész hozzátette, nem azért váltak külön egy időre, mert elfogta volna őt a kapuzárási pánik.

A Barátok közt sorozatban nem R. Kárpáti az egyetlen férfi színész, akinek gondjai vannak a magánéletben. Németh Kristóf idén adta be a válópert. 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top