TV-sztárok

Régi valóságshow-celebek az új VV-ben!

Az RTL semmit nem bíz a véletlenre. A Bors szerint a szeptember 12-én startoló Való Világ 5-ben még egy új kategória lesz: letűnt valóságshow-szereplők.

Régi valóság show celebek az új VV-ben!A szűzfiúk és Alekosz exei mellett tehát az egykori valóságshow-hősök is helyet kapnak, hogy megnyerhessék a VV5 fődíját. A valóságshow-veteránok csapatában feltűnik a Kísértésből megismert Laci. A harmincnyolc éves nyíregyházi férfi azzal lett híres – kerek 5 percig –, hogy az egzotikus helyszínen ágyba vitte Debreczeni Zitát. Bár Lacinak akkor is volt párja, most is van, ám a helyzet nem ugyanaz, a vállalkozó ugyanis most megpróbál uralkodni ösztönein. „Nekem még soha nem volt főnököm, most viszont ha úgy alakul, követnem kell az utasításokat. Ha bekerülök, úgy számolom, két-három hónapig biztosan bent is maradok, később pedig profitálok belőle” – magyarázta a férfi. A Bors úgy tudja, hogy a beszavazóshow másik két székében egy régi Survivor-játékos és a Rettegés foka egyik versenyzője ül majd.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top