TV-sztárok

Újabb vádak Damu ellen!

Módosították a vádat Damu Roland ellen – tudta meg a Blikk.

ÍÚjabb vádak Damu ellen!gy már nemcsak erőszakos közösüléssel és személyi szabadság megsértésével, hanem három rendbeli súlyos testi sértés kísérletével is megvádolták Damut. A módosított vád szerint a színész 2009-ben a ráckevei panzióban úgy arcon ütötte Palácsik Tímeát, hogy a nőnek feldagadt a szeme. Tavaly januárban pedig bokán rúgta akkori kedvesét, valamint az állítólagos erőszak előtt a Kleopátra-házban is megrúgta a nőt.

A vádmódosítás azért is érdekes, mert egy frissen elkészült orvos szakértői vélemény teljesen más megállapításokat tett. Palácsikot több orvos is látta az állítólagos erőszak után, ám – a Blikk úgy tudja – a látleletek nem egyeztek egymással. A napilap továbbá tudni véli, hogy egyetértés van abban azonban a szakértőknél abban, hogy az erőszakos közösülés sem bizonyítható. A vita most Palácsik bokasérülésén van, ugyanis az egyik szakértő állítja, az nem keletkezhetett westerncsizmától származó rúgástól, mivel a csizma nyomot hagyott volna.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top