TV-sztárok

Tapasztalt X-faktoros anyukák tanácsai az “új mamiknak”

Wolf Kati és Shodeinde Dorka hatására több anyuka is jelentkezett az idei X-Faktorba. Az esztergomi Borzné Kovács Violetta kétgyermekes anyukaként döntött úgy, hogy nekivág a kihívásnak. Kati és Dorka a Nők Lapja Cafén keresztül üzent az édesanyáknak, Violetta pedig megosztotta velünk eddigi tapasztalatait és félelmeit.

Tapasztalt X-faktoros anyukák tanácsai az “új mamiknak”A 2011-es X-Faktor selejtezőjén többször elhangzott családos anyukák szájából az a mondat, hogy Wolf Kati és Shodeinde Dorka a példaképük, ha nekik sikerült otthon és a színpadon is bizonyítani, akkor nekik is fog. „Nagyon örülök, hogy idén ennyi anyuka jelentkezett, mert nekem is megerősítés volt ez a műsor. Nem szabad megijedni, mert az én példám is azt mutatja, ha az ember mögött áll egy segítő család, akkor bármelyik életszakaszban be lehet teljesíteni egy álmot, soha nem késő. Biztos elő fog fordulni a műsor folyamán, hogy valamelyik anyuka bűntudatot érez amiatt, amiért épp a színpadon van és nem a gyerekeivel, ez velem is így volt, de azt hiszem, a műsor óta az én gyerekeim is egy még boldogabb és kiegyensúlyozottabb anyukát tudhatnak magukénak” – meséli Wolf Tapasztalt X-faktoros anyukák tanácsai az “új mamiknak”Kati, aki mellett Shodeinde Dorka is anyukaként vett részt a tavalyi műsorban.

„A kezdeti időszakban nehéz volt rátalálni az arany középútra. Csak a családom és a párom segítségével sikerült végigcsinálnom. Sokszor volt lelkiismeret-furdalásom, azt kérdeztem magamtól, hogy mit keresek itt, amikor nekem a kislányom mellett lenne a helyen. De idővel minden helyreállt. Azonban azt üzenem az anyukáknak, hogy ha nem kellően összeszedettek és nincs meg a kellő háttér, akkor összeomolhat a rendszer!” – mondja Dorka.

Borzné Kovács Violetta kétgyermekes anyukakánt idén próbál helytállni az Tapasztalt X-faktoros anyukák tanácsai az “új mamiknak”X-Faktorban. „Nagyobb bátorságot adott, hogy Kati és Dorka is megtudták oldani a műsor alatt a gyerekek kérdését. Hozzájuk hasonlóan én is a családomtól kérek segítséget. A gyerekek semmiben sem szenvednek hiányt, mert a párom és a család többi tagja gondoskodik róluk, míg én nem vagyok otthon” – meséli Violetta, akinek óvodáskorú fiára inkább a nagypapa, kisebbik fiára, Borzra, pedig a nagymama felügyel. – „Ha az X-Faktorban valamilyen eredményt el tudok érni, az a gyerekeim jövőjére is pozitív hatással lehet. Mindent képes vagyok megtenni, hogy nekik jobb életük lehessen!” Habár Violetta gyermekei még kicsik, a mamájuk nagy rajongói. „Még nem igazán tudják felfogni, milyen következményei lehetnek ennek a szereplésnek, és még elég nehezen értik meg, hogy miért nem vagyok otthon, de nagyon örülnek neki, hogy láthatnak a tévében. De legjobban azt szeretik, ha én éneklem este az altatódalt.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top