TV-sztárok

Prágai egyetemista tarolt az X-Faktorban

A három fiú külön-külön indult az X-Faktorban, végül a mentorok bandát csináltak belőlük, és igen sikeresen veszik az akadályokat. De honnan ered a banda neve, az Apollo23?

A fiúk elárulták, hogy a 23-as szám onnan ered, hogy mindannyian ennyi idősek jelenleg, az Apollo pedig az űrhajóra utal. Úgy szeretnének ugyanis a csúcsra jutni, ahogy annak idején az Apollo űrhajósai jutottak a Holdra.
Pedig néhány percig a három fiú, Tamás, René és Tibor abban a hitben élt, hogy távozniuk kell az X-Faktorból. A mentorok ugyanis külön-külön nem juttatták őket tovább. „Bennem egy világ omlott össze. Ha valamit megszeretek, nagyon erősen kötődöm aztán ahhoz a dologhoz, és nagyon fájt, hogy haza kell mennem – kezd mesélni Kumich Tamás. – Már felhívtuk a szüleinket, hogy vége, ennyi volt, jöhetnek értünk.” A fiúk szépen összepakolták a bőröndjeiket, és már indultak volna, amikor a stáb egyik tagja visszahívta őket. „Nem értettük, hogy mit akartak. Nekem megfordult a fejemben, hogy talán valamelyik továbbjutó visszamondta, és mégis bekerültem, de tudtam, hogy ez csak egy hiú ábránd” – mondja René.

Nánássy Tibor, Varjú René és Kumich Tamás
Nánássy Tibor, Varjú René és Kumich Tamás
Fotó: Sanoma Archív/RTLKlub Sajtóklub

A három fiút egy szobába vezették, ahol már a mentorok várták őket, akik felajánlották nekik, hogy együtt, csapatban folytathatják a versenyt. „Egy percig sem gondolkoztunk. Belevágtunk, és megmutatjuk, mi leszünk a legjobbak” – mondják a fiúk.
A mentorok a jelek szerint jó döntést hoztak, hiszen a tábor másnapján a fiúknak óriási sikere volt – különösen a tinilányok körében.
A lányok számára jó hír, hogy a három fiú közül csak Tibornak van barátnője…

Kik is ők valójában?
Prágai egyetemista tarolt az X-FaktorbanKumich Tamás
A kelebiai fiú jelenleg a Szegedi Tudományegyetem angol szakára jár. Most kezdte volna a harmadévet, de az X-Faktor miatt halaszt egy évet.

Prágai egyetemista tarolt az X-FaktorbanVarjú René
A Feketenyékről érkezett, és a Prágai Egyetemen tanul, a tanulást most neki is szüneteltetnie kell.

Prágai egyetemista tarolt az X-FaktorbanNánássy Tibor
Egy budapesti bankban dolgozik, és már jó ideje boldog párkapcsolatban él. „A barátnőm kicsit féltékeny a rajongókra, de szerintem nem lesz probléma” – mondja Tibor.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top