TV-sztárok

VV Veronika pénzére hajtanak?

Több sejtelmes elszólást hallhattunk már Cristofeltől. A szegény sorsú fiú talán csak a kitörés lehetőségét látja Veronikában?

VV Veronika pénzére hajtanak?Két ízben is előfordult már ugyanaz a mondat Cristofel szájából: „Majd hozzád költözöm!” A fiú először akkor beszélt erről Veronikának, amikor a kanapén összebújva éppen szerelmet vallott, majd ugyanez megismétlődött a héten is, amikor a fiú mindössze 24 órára visszatért a villába.

Nem titok, Cris szegény sorból érkezett a játékba, és kiesésével álmait is elvesztette. Pedig korábban a fejébe vette, hogy segít családján, hiszen édesanyja 22 év munka után elvesztette állását, édesapja pedig szerényen keres postai dolgozóként. A nyereménynek azonban lőttek, Cristofel viszont talán saját boldogulását és a pincelakásból való kijutást látja Veronikában, ezért hajtogatja neki, hogy hozzáköltözik majd. Veronika pedig annyira szerelmes, hogy fel sem tűnnek neki a fiú szavai, ő még ebből is csak azt hallja ki, Cris mennyire szereti őt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top