TV-sztárok

Ott akarta hagyni az X-Faktort Tarány Tamás

Tarány Tamás sok lelki sérüléssel és félelemmel indult neki álmai megvalósításának. Verseny közben ráadásul szakított vele a menyasszonya is. Az elválás hátteréről és sok más titokról a legnagyobb rajongója, az édesapja, Tarány Sándor mesélt a Nők Lapja Cafénak.

Ott akart hagyni az X-Faktort Tarány Tamás


„Restelkedve mentünk át a szomszédhoz”

Tamás már kisgyerekként is megtalálta a közönségét. Még pici gyerek volt, de már egyedül fürdött, és rendszeresen kieresztette a hangját a fürdőkádban. „Mi pedig restelkedve mentünk át a szomszédhoz, mert a nappalijuk szomszédos volt a fürdőszobánkkal, és biztosan nem tudtak miatta rendesen tévézni esténként. Ők csak annyit mondtak, hogy semmi gond, ilyenkor mindig lekapcsolják a tévét, odamennek a falhoz és hallgatják Tomit. Ők voltak az első rajongók” – meséli Tamás édesapja, Sándor, majd hozzátette: Tomi első valós megmérettetése nagyon szomorú véget ért még nyolcéves korában. „A nagymamája benevezte egy mesemondóversenyre, és egy nagyon nehéz bukovinai székely mesét kellett elmondania. És a reflektorfényben besült, egy szó nem jött ki szegénykém torkán. Alig bírtuk megvigasztalni.” 

Tomi ott akarta hagyni a tehetségkutatótOtt akart hagyni az X-Faktort Tarány Tamás
A középiskolában aztán Tomi ismét összeszedte a bátorságát és újra színpadra állt. Saját zenekarában gitározott és énekelt, valamint forgatott egy filmet is, amit a helyi tévé többször is leadott. De az igazi áttörést, az X-Faktor hozta meg a biztonsági őrként dolgozó férfi számára. „Ez a verseny az egójának nagyon jót tett, csak a lelkét féltem. Amikor Viki szakított vele, ki akart szállni a műsorból. Nekem nem mondta el, az édesanyja és a mentora, Malek Miklós tartotta benne a lelket” – ecseteli Tamás édesapja, aki nem számított rá, hogy Tomi és Viki útjai elválnak, bár ha igazán őszinte akar lenni magához, már az elején látszott, hogy gondok lesznek. „Amíg nem került be a műsorba, tudott alkalmazkodni a barátnőjéhez. A lány azonban lovakkal akar vidéken foglalkozni, korábban ott is tervezték a közös jövőjüket egy lovarda mellett. De ezt nem lehet elképzelni Tomi új életével.”

„Féltem a fiam lelkét”
Bár Sándor is gitározik, és őt is foglalkoztatja a zene, nem azt akarja, hogy Tomi az ő vágyait teljesítse be. „A saját álmait kell követnie, és nekem nem lehet ennél nagyobb boldogságom.” Az édesapa örömét pedig csak egyetlen dolog képes beárnyékolni. „A lelkét nagyon féltem, mert most, hogy reflektorfénybe került, több a nő körülötte. De ezeknek az embereknek az indítéka nem biztos, hogy tiszta. Félek, hogy csak a hírneve miatt közelednek Tomihoz.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top