TV-sztárok

Összeverték VV Shadit éjszaka

VV Shadit megverték, amikor egy buliból hazafelé ment éjszaka.

Összeverték VV Shadi éjszakaA VV egykori lakója eleinte nem foglalkozott azzal, hogy egymás után többször is leveszik fejéről a sapkáját, és kötözködnek vele. Shadi szerint Attila-szimpatizánsok voltak.

„Ezt hangoztatták is, úgyhogy gondolom az lehetett a problémájuk, hogy a kiesésem alkalmával ígéretet tettem Attilának, hogy kitálalok róla. Az viszont eszembe sem jutott, hogy kezet emelnek rám” – mondta Shadi a NekedValó című műsorban. Végül az egyszerű heccelés pofozkodásba ment át. 

„Odafordultam, hogy mit akarnak, és abban a pillanatban kaptam egy pofont. Mondtam a srácnak, ha verekedni akar, akkor álljon elém, ne hátulról támadjon… A második pofont már én sem hagytam annyiban, aztán valahogy a földre kerültem, és akkor a barátai elkezdtek rugdosni” – olvasható Shadi nyilatkozata a Blikkben.

Shadi kihívta a rendőröket, de mire megérkeztek, a kötekedő csapat már távozott, így a fiú úgy döntött, nem tesz feljelentést. Shadi az arcán és a combján sérült meg, de nem súlyosan.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top