TV-sztárok

Csalással jutott a villába VV Vera

Nem volt őszinte a műsor készítőivel, írásban tagadta le a múltját – írja a Bors.

Csalással jutott a villába VV VeraA valóságshow készítői határozottan felhívták arra a figyelmet, hogy a játékba jelentkezők őszintén valljanak be minden sötét foltot a múltjukból. Ráadásul erről külön nyilatkozatot is aláírattak a játékosokkal. A legutóbbi párbajgyőztes VV Vera azonban elhallgatta azt az „aprócska” dolgot, hogy megfordult egy felnőttfilmes válogatáson. A castingról készült pornófilm – ahogy már korábban megírtuk – a neten is látható, sőt hamarosan DVD-n is kiadják. Ha Vera pornós múltja már a VV-válogatáson kiderült volna, minden bizonnyal a beszavazóshow-ig sem jutott volna el. A műsor szerkesztői egyelőre nem foglalkoznak az előkerült felvétellel. „Jó lett volna, ha bevallja. Ha kijön, rákérdezünk. A lényeg az, hogy emiatt nem kap retorziót” – hangsúlyozta a bulvárlapnak a kreatív főszerkesztő, Rubin Kristóf.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top