TV-sztárok

Szakított a két megasztár

A távkapcsolat megsínylette a kapcsolatukat – írja a Blikk.

Szakított a két MegasztárMásfél év után szakított Lakatos Yvette és az Adam’s Comedy frontembere, Tóth Ádám, akik a Megasztár alatt gabalyodtak egymásba. A kapcsolatnak Ádám vetett véget, elmondása szerint a józan ész győzött az érzelmekkel szemben. „Én szakítottam a távolság miatt. Eljött az új év, és azt éreztem, én ezt nem szeretném még egy évig így csinálni. Hiába volt a barátnőm, a hétköznapokon egyedül töltöttem az estéket. Egyszerűen eléltük egymás mellett az életünket, és ez így nem volt már jó” – vallotta be Ádám. A 24 éves fiatalembert ugyanis a hangszerüzlete Gyulához köti, miközben a 17 éves Yvette a családja és az iskola miatt Pécelen maradt. A fiatal lány – aki egyáltalán nem érti kedvese döntését – nehezen viseli a szakítást. „Az ő döntése volt, én úgy gondolom, meg lehetett volna oldani, vagy legalább megpróbálni valami más megoldást találni” – mondta el szomorúan Yvette, aki már az esküvőről álmodozott. A szakításuk miatt pedig a tervbe vett duett és közös fellépés is meghiúsul.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top