TV-sztárok

A Viszkis előre felélte gázsiját

Elképzelhető, hogy keramikusként helyezkedik majd el Ambrus Attila, a Viszkis, aki a történetének jogdíját már a börtönben elköltötte.

A Viszkis előre felélte gázsijátDiplomára cserélte történetét a Viszkis. Hamarosan készülő filmjének rendezője ugyanis már évekkel ezelőtt megszerezte a sztori jogdíjait. Mivel pénzt nem adott, a rabló taníttatását vállalta magára. „Egy éven át ingyen oktattam a Dunaújvárosi Főiskolán, cserébe az intézményből éveken keresztül jártak a börtönbe tanórákat tartani a Viszkisnek. A megállapodásunk értelmében én diplomához juttattam, cserébe hozzám került élete megfilmesítésének joga, így a filmért már nem kap pénzt. A személyes élményeire viszont nagyon számítunk, hiszen ez mégiscsak az ő története. A forgatás alatt Ambrus lesz a mi szaktanácsadónk” – magyarázta Dobray György rendező a Blikknek. A Viszkis a napilap szerint fazekasként építi majd újra az életét. A férfi némi időt kért még a kíváncsi rajongóktól. „Hamarosan készen állok a nyilvános szereplésre. Szeretném megköszönni a törődő figyelmet és a szimpátiát. Megtiszteltetés számomra a felém irányuló érdeklődés. Szükségem van most néhány napra, hogy megismerjem a megváltozott világot, ehhez kérek türelmet és megértést” – írta a Viszkis.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top