nlc.hu
TV-sztárok
Teljesen kikészült VV Sehi kisöccse

Teljesen kikészült VV Sehi kisöccse

A szőkeség családja lassan teljesen belerokkan a valóságshow-ba. Nemcsak Seherezádé édesanyját készíti ki a Való Világ, hanem kilencéves kisöccsét is, akivel már az iskolai pszichológus foglalkozik – írja a Blikk.

Teljesen kikészült VV Sehi kisöccseBelerokkant a család Seherezádé játékába, aki immár egyetlen nő játékosként harcol a fődíjért. „Rengeteg energiámba tellett nekem is ez az egész játék. (…) Iszonyatosan elfáradtam már. Számtalan harcot kellett megvívnom Sehi érdekében. Nagyon szívesen tettem, hiszen a lányomról van szó, az viszont nagyon fáj, hogy ezt kisöccse, Pascal sínylette meg” – panaszkodott a villalakó édesanyja, Ditti. Elmondása szerint a 9 éves kisfiú csupán azt látja, hogy az anyukája éjszakánként a számítógép előtt ül, próbálja az interneten megvédeni a lányát, valamint nézi az éjszakai élő közvetítéseket. „Ez azonban őt is teljesen kikészíti. Tudom, talán meg kellett volna tiltanom neki, hogy nézze az összefoglalókat, de a testvérét, aki az egyik legfontosabb személy az életében, csak így láthatta” – mondta az anyuka. A kisfiú az utóbbi hónapokban alvászavarral küzd, a tanárai szerint 10 óra előtt képtelen koncentrálni az órákon. Sőt már az iskolapszichológus is magához kérette a viselkedése miatt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top