Attila nem lepődött meg, amikor egy közepesre sikerült kihívó beszéd végén a kezére került a zöld kendő, hiszen Fecó már többször is hangoztatta, hogy nekik együtt kell megmérettetniük.
Az élő adásban többször is belelendültek a vitába, még a reklámidő alatt sem sikerült dűlőre jutniuk: Fecó korábbi „tüskéit” emlegette, Attila pedig azt, hogy játékostársa úgy éli meg még az apróságokat is, „mintha megmentette volna meg az életemet, én meg nem köszönném meg teljes tisztelettel”.
Fecó a párbajt már a kendő átadásakor megkezdte. „Nem értettem, miért tetted rám először a jeledet. Talán a jóságomért?” – hangzott el a tőle már ismert szlogen.
Attilától viszont higgadt küzdelemre számíthatunk, hiszen a mellette kiálló Veronikát is arra kérte, ne Fecót minősítsék, mert elegáns párbajellenfél szeretne lenni, ha arra kerül a sor. Kérdés, sikerül-e tartania magát az elhatározásához.