TV-sztárok

Átverték a Jóban Rosszban sztárját

Tallós Rita egy cikkből értesült arról, hogy egy balatoni önkormányzat megvalósította a tervét – csakhogy egy másik színésznővel.

Átverték a Jóban Rosszban sztárjátTallós Rita, a Jóban Rosszban egykori sztárja azt tervezte, hogy színházat alapít Balatonfüreden. Ehhez egy kidolgozott ötletet nyújtott be az önkormányzatnak, ám nemrég az interneten értesült róla, hogy ezt meg is valósítják, csak nem vele, hanem Kéri Kitty színésznő vezetésével. „Tavaly megkerestem ötletemmel Bóka urat, Balatonfüred polgármesterét, hogy a városnak legyen színháza. A polgármester úr személyes meghallgatásra hívott, majd kérte, írjam le az elképzelésemet, s csatoljak egy önéletrajzot is. A színházról szóló tervezetemet, az ötleteimet, pénzügyi elképzeléseimet szeptember 20-án küldtem el e-mailben. Válaszra sem méltattak. Nem láttam Kitty pályázatát, csak a sajtótájékoztatóról olvastam egy írást, abban pedig több hasonlóságot véltem felfedezni a saját ötletemmel. Azzal a szomorú tanulsággal zárom ezt a történetet, hogy ezek szerint nálunk így mennek a dolgok, nagyra becsült kolléganőmnek pedig őszintén sok sikert kívánok – mondta Tallós a Borsnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése