TV-sztárok

Végre meghatották Puzsért is!

Eddig sem szerelmespárok, sem kislányok nem tudták Puzsér Róbertet meghódítani, vagy legalább egy igenre bírni, de szombat este végre megjelent egy formáció, amelyről elismeréssel nyilatkozott!

Végre meghatották Puzsért is!Csenge Nikolett, a hatéves kislány nem olvasztotta fel Puzsér Róbert jégszívét, de a Fele Királyság nevű formációnak végre sikerült megtörnie a jeget! Pedig már éppen kezdte mindenki feladni, sőt akadt olyan is, aki kifakadt Puzsér miatt. „A kritikus? Egy pozitív szava nem volt, verje meg az isten!” – vélekedett róla egy bácsika is. Nem véletlenül, Puzsért eddig már három helyről rúgták ki szókimondása miatt. Aztán meglepő fordulat következett: „Teljesen magával ragadott a produkció, ti nem a fele királyság vagytok, hanem a királyság!” – kiáltott fel tőle nagyon meglepő módon Puzsér, majd egy határozott igennel továbbjuttatta a zenekart.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése