TV-sztárok

Külföldre menekülnek az RTL Klub sztárjai

Olaszország, Amerika, Németország. Az egykori villalakók külföldön próbálnak szerencsét, miután az egykori szlogen új értelmet nyert: itt a lét a tét.

Az olasz csizmától remél jobb életet
Külföldre menekülnek az RTL Klub sztárjaiAz egyik napilap mai címlapján az egykori VV-s, Ágica panaszolta el bánatát, miszerint 8 hónapos terhesen viszi a bank devizahiteles lakását. A Való Világ 3. szőkesége még az életét is megpróbálta eldobni magától a sorozatos kudarcok miatt. Pedig ő még azon korábbi valóságshow-szereplők közé tartozik, aki a Való Világ után sem tűnt el teljesen a köztudatból. Igaz csak éjszakai vetélkedőt vezetett a Vivánál, de legalább benne maradt a körforgásban. Később újságíróként próbált szerencsét, ám most olasz szerelmével tervezgeti a római életet, de csak azok után, hogy világra hozza első gyermekét. Nem ő az egyetlen, aki külföldön remél jobb életet. Többen már el is hagyták az országot az egykori villalakók közül.

Leprostizták, elmenekült
Külföldre menekülnek az RTL Klub sztárjaiVV Annamari először Angliába, majd Németországba tette át telephelyét, miután az egyik napilap lebuktatta, hogy interneten árulja a testét. Óriási botrány kerekedett az ügyből, az egykori fura lány persze végig tagadott. Olyannyira kikészült, hogy nemcsak az országot hagyta el, de azt tervezte, hogy ha egyszer visszatérne Magyarországra, azt már új, átoperált arcával teszi, csak hogy új életet tudjon kezdeni. Az utolsó hírek szerint Németországban bébicsősz és vőlegénye is van. Állítólag. Hát neki se jött be az élet idehaza.

Nem jött össze a vágyott mulatós karrier
Külföldre menekülnek az RTL Klub sztárjaiCsoda, hogy egyszer sem találkozott össze Londonban VV Fecóval, aki szinte ugyanazt az utat járta be, mint egykori villatársa. Miután nem jött be se a dinnyebiznisz, se a vasazás, sőt még a mulatós karrier sem, Fecó Angliába ment, ahol egy tejgyárban dolgozott. Pár hónap után azonban elege lett és visszatért családjához. Németországban is próbálkozott, ám fényes karrierről egyszer sem írtak a lapok, inkább magánéletével haknizta végig az újságokat.

Álmaiban Amerikából visszainteget
Simor VV Olivér villa utáni élete egészen biztatóan indult. Alekosz egykori legjobb barátja a villalét előtt is vezetgetett műsort erre-arra, ám lazaságára a kiesése után is igényt tartott az RTL. A Belevalóban tűnt fel, majd miután mindent kihozott a csatorna nyújtotta lehetőségekből, rádiós műsorvezetőként is szerepelt. Ezután összehozta a kellemest a hasznossal, és a hobbihorgászt egy horgászműsorban fedezhettük fel. Ám valamiért mégsem érezte úgy, hogy minden lehetőség adott a boldog élethez, ezért néhány hete összerámolta asszonykáját és elrepült. Nem is akárhova. Egészen Miamiig ment, hogy valóra váltsa az amerikai álmot. „Ma végre sikerült az utolsó kis darabkát is a helyére illesztenünk, így jövő csütörtökön hajnalban elrepülünk asszonykámmal! Régóta vágytunk már abba a térségbe, és úgy fest, ismét bebizonyosodott az, hogy az álmok bizony valóra válnak, csak épp nagyon kell akarni, és hinni kell bennük! Ha Isten is megsegít bennünket, egy hét múlva már Floridában hajlítjuk a teret!” – tette közzé közösségi oldalán a hírt még május 23-án Oli, aki azóta nem győz hálálkodni a sorsnak, hogy volt bátorsága 34 évesen új életet kezdeni. Neki bejött az élet.

Külföldre menekülnek az RTL Klub sztárjai

 
Kövess minket a Twitteren is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top