David Duchovny és Gillian Anderson, az X-akták két FBI-ügynöke szívesen venne egy harmadik mozifilmet is. A két színész erről a sorozat bemutatásának 20. évfordulója alkalmából rendezett beszélgetésen ejtett szót.
A Magyarországon is sikerrel vetített sci-fi-thriller kilenc évadot élt meg, és eddig két mozifilm született a történetből. A Mulder ügynököt alakító, 53 éves David Duchovny és a Scully ügynököt játszó, 45 éves Gillian Anderson is úgy nyilatkozott, hogy nyitottak lennének egy harmadik mozifilmre is.
David Duchovny szerint a főbb szereplők és a sorozat „atyja”, Chris Carter is vállalna egy újabb filmet. „Minden a Twentieth Century Fox stúdión múlik” – fogalmazott Duchovny.