TV-sztárok

Kínos a Barátok köztnek Rékasi kiakadása

Fotósra támadt Rékasi Károly. Az ügyet vizsgálja a rendőrség, és a színész főnökei is kommentálták.

Kínos a Barátok köztnek Rékasi kiakadásaAmint azt megírtuk, Rékasi Károly és Pikali Gerda tegnap először jelent meg együtt nyilvános eseményen azóta, hogy a színész bejelentette, új kedveséhez költözik. Az esemény, melyen részt vettek, vidáman telt, a párról készült első szerelmes fotók is idilli hangulatot mutatnak, Rékasi Károly viszont összetűzésbe keveredett a parkolóban egy fotóssal, ennek során el is vette a sajtóstól a fényképezőgépét.
A történtekről a Blikknek Kalamár Tamás, a Barátok közt producere elmondta, jobban örülne, ha inkább a sorozat és a színészi teljesítmény alapján kerülne címlapokra munkatársa. “Nem szép dolog, amit Rékasi Károly tett, de tény, hogy időnként a sajtó is elragadtatja magát. Hogy Karcsiból kitört Bartha Zsolt, az egy dolog, de ez az ő magánélete, én örülnék, ha ehelyett inkább a sorozat kapcsán kerülhetne az újságok címlapjaira” – mondta Kalamár.
Nemcsák Károly, aki a József Attila Színház igazgatójaként dolgozik együtt több darabban Rékasival, nem kívánta kommentálta a történteket, elhatárolódik az eseményektől. “Sem személyesen, kollégaként, sem a József Attila Színház nevében nem kívánom Rékasi Károly életének színházunk falain kívül történő eseményeit kommentálni, mert nem tartozik ránk” – foglalt állást Nemcsák.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top