TV-sztárok

Sírva búcsúzott a Jóban Rosszban sorozattól Ullmann Mónika

Hatalmas tapssal és könnyekkel búcsúztatta a Jóban Rosszban stábja Ullmann Mónikát.

Ullmann Mónika két éve érkezett a Jóban Rosszban sorozatba, hamar beilleszkedett a stáb életébe. „Mindent nagyon szépen köszönök, azt is, hogy ennyi mindent meg tudtam mutatni magamból” – mondta búcsúzóul a színésznő. Az általa formált karakter, Andrea hosszú betegség után hamarosan meghal a sorozatban, ezért távozik Mónika, akiről sorozatbéli szerelme, Gesztesi Károly is meghatódva beszélt. „Kevés nőre hallgatok, de rá hallgatok!… sokat sírtunk, nevettünk, jó volt” – mondta az Aktívnak Gesztesi. Ullmann Mónika utolsó jelenetének forgatásán szinte az egész stáb jelent volt, mindenki személyesen köszönt el. „Egészen komoly emberi kapcsolataim alakultak itt ki, és ez nem a munkától függ, tehát ugyanúgy fogjuk egymást keresni, és ugyanúgy jövök a produkcióval bulizni. A barátaim, azok megmaradnak innen” – mondta az Aktívnak a könnyeivel küszködő színésznő.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése