TV-sztárok

Ettől féltik Szabó Zsófit

Zokogva búcsúzott édesapjától Szabó Zsófi, aki egyszer már depresszióba esett édesapja megbetegedésekor. Szerettei most ismét az összeomlástól féltik a színésznőt – írja a Story magazin.

Ettől féltik Szabó ZsófitSzerdán könnyek között búcsúzott édesapjától, Szabó Gyulától Szabó Zsófi. A nemzet színészét családja, barátai, kollégái és tisztelői körében helyezték örök nyugalomra a Farkasréti temetőben.

A legnehezebben Zsófi viselte a búcsút, akit szoros kapocs fűzött a színészlegendához: közösségi oldalán – ahol apja elvesztése óta szintén nem aktív – is gyakorta osztott meg gyerekkori közös fotókat magáról és a nagy mesemondóról, aki néhány éve súlyos betegségen esett át, ám ebből már nem is sikerült felgyógyulnia. Lánya akkor úgy nyilatkozott, sose felejti el azt a karácsonyt, amikor az intenzív osztályon édesapja ágya mellett fohászkodtak a gyógyulásért. “Rettegtem, hogy elveszítem őt. Nem éltem volna túl, ha valami baja esik, hiszen számomra ő az az ember, aki erőt és vidámságot ad” – mondta akkor Zsófi, aki mély depresszióba esett és pánikrohamokkal küzdött. Kollégái most ismét ettől féltik – írja a Story magazin.

Zsófi ugyanis néhány nappal apja halála után hihetetlen erőről tanúskodva ugyan munkába állt, de a forgatási szünetekben sírva vonult félre – árulta el egy közeli kollégája a lapnak.

Szabó Zsófiról és édesapjáról készült képgalériánkat itt végiglapozhatod:

Megnézem
Összes kép (1)

Az e heti Story magazinban Gesztesi Károly vall magánéletéről. Hogy pontosan miről mesél, azt a Hír24 oldalán olvashatod el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top