Csúnyán átverték az x-faktoros Gyurcsík Tibort

G.Zs. | 2014. Augusztus 04.
Gyurcsík Tibornak mostanában nincs szerencséje – már ami a közlekedést illeti.

Nem olyan rég még arról számoltunk be, hogy a magyar, majd a szlovák X-Faktorban feltűnt énekest és zenésztársait szállító autó elcsapott egy biciklist. Mint kiderült: a biciklis igencsak illuminált állapotban kerékpározott azon a bizonyos szombat délutánon. Gyurcsík Tibi akkor az egyik napilapnak elmondta, hogy a történtek után sokkos állapotba került, és bepánikolt. S, bár az énekes bízott abban, hogy az ominózus incidenssel jó időre véget értek a megpróbáltatásai, végül nem így történt. A szlovák X-Faktor döntőse vasárnap este az M1-es autópályán haladt Budapest felé, amikor is menet közben egyszer csak leállt az autója.

Felvillant az autó motorjának hibajelzője, az egyetlen szerencsém az volt, hogy még le tudtam húzódni a leállósávba. Gurulás közben megpróbáltam beindítani az autót, de sajnos nem sikerült. Lehúzódtam, felvettem a láthatósági mellényt, kitettem az elakadást jelző háromszöget, aztán vártam, mert reménykedtem, hogy csupán arról van szó, hogy túlmelegedett a motor nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak Gyurcsík Tibor, akinek végül egy útkarbantartó sietett a segítségére.

Fotó: Gyurcsík Tibor Facebook

Felhívott egy vontatót, aki kijött, majd mondta, hogy százötven euróért tud elvontatni Biatorbágyról Budapestre kicsit sokalltam ezt az összeget, hiszen körülbelül harminc kilométernyi távról beszélünk.Az énekes autóját végül harmincezer forintért szállították el.

“Nem volt olcsó mulatság, de az igazat megvallva mindennél többet ért a tudat, hogy hamarosan biztonságban tudhatom magam. Arról nem beszélve, hogy a kedvesem, Fanni már borzasztóan hiányzott, főleg azért utaztam fel a magyar fővárosba, hogy végre találkozni tudjunk.” Gyurcsík végül azt is elárulta, hogy puszta kíváncsiságból a hétfői nap folyamán felhívott egy vontató céget, s rákérdezett, hogy ők mennyiért oldották volna meg a problémáját. “Azt mondták, hogy maximum tizenhatezer forint lett volna az egész megmozdulás. Átverve érzem magam, de a következő alkalommal bár remélem, hogy nem lesz ilyen már okosabb leszek.

Gyurcsík Tibi nemrég leforgatta új videoklipjét, amelyben többek között Nagy Feró is feltűnik majd:

Csúnyán átverték az x-faktoros Gyurcsík Tibort

Gyurcsík Tibornak mostanában nincs szerencséje – már ami a közlekedést illeti.

Exit mobile version