TV-sztárok

VV Seherezádé súlyos balesetet okozott

VV Seherezádé motorost gázolt, aki súlyos sérüléseket szenvedett. A baleset egy 3. kerületi kereszteződésben történt – írja a Blikk.

A Blikk információi szerint a Való Világ villa egykori lakója által elgázolt férfi lábszártörést szenvedett, egymilliós motorja pedig totálkárra tört.

“Egy mellékutcából szerettem volna balra kanyarodni, ki a Bécsi útra. Megálltam, jobbról nem jött semmi, balról viszont egy teherautó, aki ahogy meglátott engem lelassított, és fényjelzést adott, hogy elenged, úgyhogy én teljesen gyanútlanul fordultam be a kereszteződésbe. Ekkor viszont hirtelen felbukkant a motoros, aki a nekem elsőbbséget adó teherautót előzte a mellette lévő sávban. Azonnal egymásnak csapódtunk” – mondta el a lapnak VV Seherezádé, aki azt is hozzátette, hogy a rendőrség éppen kihallgatja a tanúkat, így még nem született döntés arról, hogy valójában ki okozta a balesetet.

VV Seherezádé súlyos balesetet okozott
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top