nlc.hu
TV-sztárok
Komoly változás Rékasi Károly állapotában

Komoly változás Rékasi Károly állapotában

Olykor már mankó nélkül – bár kissé bicegve – közlekedik Rékasi Károly, aki két hónappal ezelőtt szenvedett súlyos motorbalesetet. A balesetéből felépülő színész már most eldöntötte: nagyobb és erősebb motort akar.

Rékasi Károly és kedvese, Pikali Gerda a hétvégén a színházak éjszakája alkalmából tartott talkshow-t új darabjuk, a Boldogság kapcsán a József Attila Színházban, ahol a színész megmutatta a közönségnek, hogy már segítség nélkül is képes pár lépést megtenni – írja a Blikk.

Két napja kezdtem el próbálkozni azzal, hogy mankó nélkül lábra állok. Persze egyelőre csak otthon, ha útnak indulok, akkor még viszem magammal a mankóimat, de remélhetőleg hamarosan megszabadulok tőlük. Bevallom ugyanis, hogy már nagyon nehezemre esik ez a kiszolgáltatott helyzet, hogy nem vagyok képes úgy mozogni, ahogy szeretnék” – vallotta be Rékasi, aki nagyobb és gyorsabb motort szeretne vásárolni annál, mint amivel két hónappal ezelőtt balesetezett.

Komoly változás Rékasi Károly állapotában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top