TV-sztárok

Lagzi Lajcsi: egy koncepció áldozata vagyok

Lagzi Lajcsi főleg felesége és családja miatt aggódik, mint azt a Híradónak elmondta, egy koncepció áldozata lett.

“Nagyon sz*rul érzem magam, főleg a feleségem miatt” – mondta Lagzi Lajcsi csütörtök délután, miután a bíróság úgy döntött, 30 nap előzetes letartóztatásba helyezi. Lagzi Lajcsi feleségét és egy társát lopással és vesztegetéssel gyanúsítják, a kár akár 30 millió forint is lehet. A bíróság tegnap azzal indokolta döntését, hogy Lagzi Lajcsi esetében fennáll a bűnismétlés és a tanúk befolyásolásának lehetősége.

Lagzi Lajcsi az M1 Híradójának azt nyilatkozta, egy koncepció áldozata. Rajongóit üdvözölte, és megköszönte támogatásukat.

“Mindenkit szeretek, gyerekek, és nagyon szépen köszönöm, hogy megjelentetek, adtátok az időtöket. Én úgy érzem változatlanul, hogy ez egy személyes ügy, mert nem lehet egy perc alatt egy ilyen döntést meghozni. Nagyon sz*rul érzem magam, főleg a feleségem miatt. Azt szeretném, ha nem egy olyan tájékoztatást adnátok, mint amilyen ítéletet hozott most a bírónő. Meghallgatott minket kettő órában, majd egy percben elmondta, ami valószínűleg előre le volt írva. Tartok tőle, hogy egy koncepció áldozata vagyok. De hát kibírtam én már sok mindent. Én egy olyan családból jövök, sok mindenen túlmentünk már. Szeretlek titeket” nyilatkozta Lagzi Lajcsi.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top