Konyhafőnök: Vali sírva főzött

nlc | 2015. Október 20.
Valinak már volt egy kellemetlen élménye a Konyhafőnökben, de az akkori sokk semmi volt ahhoz képest, amit ma átélt.

A mai Konyhafőnökben az első feladatnál nemcsak a versenyzők felkészültségén, hanem szerencséjükön is sok múlik. Rögtön két ételbúrával találják szemben magukat, amelyek közül egyet kell választaniuk.

Ez alatt rejtőzik az az alapanyag amelyekhez friss gyümölcsöket használhatnak fel a Konyhafőnök versenyzői, hogy lenyűgözzék a zsűrit varázslatos ételkölteményeikkel. Ez a két alapanyag pedig nem más, mint a steak és az élő folyami rák.

Valinak – aki a véletlennek köszönhetően már az első napon szembetalálta magát a garnélákkal – ezúttal sem kedvez a szerencse.

Választása ugyanis az élő folyami rákot rejtő búrára esik.

“Amikor megláttam, hogy élő rákot találok a búra alatt akkor sokkot kaptam. Az volt az első gondolatom, hogy valószínűleg nem így sétálva kerülnek majd fel a tányérra. Csoda, hogy nem ugrottam ki a konyhából ijedtemben” – mondta Vali sokkos állapotban a Konyhafőnök pultjánál, aki az általa követett kóser konyha elvei szerint sosem dolgoz fel élő állatot.

“Nem is tudtam arra gondolni, hogy elindult a 60 perc és el kell kezdenem főzni. Olyan sokkot kaptam, hogy csak arra tudtam gondolni, hogy nem csinálom meg. Ez nem fog menni. Megfordult a fejemben, hogy feladjam” – árulta el könnyek között a Konyafőnök versenyzője. Az, hogy Vali végül megcsinálta-e a feladatot, esetleg feladta-e a játékot, kiderül a mai adásból.

 

Exit mobile version