TV-sztárok

A konyhafőnök junior: ennyivel többet tudnak a gyerekek

Fantasztikus, ahogyan a gyerekek helyt tudnak állni a konyhában, és az is, hogy milyen ételeket tesznek a zsűri elé. A jövő hétfőn startoló műsorból kiderül, hogy miben jobbak a gyerekek a felnőtteknél.

Már a bemutatóból is kiderült, hogy lesz itt mókás pillanat bőven. A konyhafőnök junior műsorában a zsűritagok sem tudják majd megállni mosoly nélkül, ahogyan a gyerekek szakácskodnak. Az őszinteség mellett lesz még egy fegyverük.

A konykafőnök junior: ennyivel többet tudnak a gyerekek

“A főzés egy hatalmas játék és egy óriási kaland. Ezt talán a gyerekek tudják a legjobban, akik ráadásul olyan szenvedéllyel tudnak főzni, ami olykor még egy felnőttben sincs meg. Szuperizgalmas ételeket készítenek, amelyről egyáltalán nem mondanánk meg, hogy gyerekek készítették” – mesélte az NLCafénak Fördős Zé

A konykafőnök junior: ennyivel többet tudnak a gyerekek

“Persze itt is akadhatnak olykor nehézségek, mint egy cupcake készítése, de ezek is csak jópofa felfordulást hoznak a konyhába, főleg ha ezt sok gyerek készíti egyszerre. Néha akadnak olyan technikai akadályok, amire egy felnőtt azt mondaná, oké, köszi szépen, én ezt nem, a gyerekek viszont nem adják fel, újra és újra nekifutnak. Persze van, hogy nem úgy jön össze a fogás, mint Kristóf esetében sem, de gyerekként rengeteg mindenre kell figyelniük. Ráadásul az ilyen baleseteket is nagyon cukin oldják meg, már nagyon várom, hogy a nézők is láthassák”árulta el Fördős Zé. A legkisebbek küzdelmét hétfőn, 20:00 órától követhetik nyomon a gasztronómia szerelmesei az RTLII-n.

A konykafőnök junior: ennyivel többet tudnak a gyerekek
A konykafőnök junior: ennyivel többet tudnak a gyerekek

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top