TV-sztárok

Bálint gazdát félévente kórházban infúziózzák

Bálint gazda köszöni szépen, nagyon jól van, a közösségi oldalon népszerűbb, mint Liptai Claudia, és új könyve is készülőben. De idős kora néha megköveteli a kontrollt.

Bálint György, vagy ahogy egy ország ismeri, Bálint gazda, már a 97. életévében jár, és köszöni szépen, egy-két apróságot leszámítva, tökéletesen érzi magát. Bálint gazda sosem unatkozik, mindig lefoglalja magát, hol az írással, hol blogolással és közösségi oldalának gondozásával. Néha ugyan kórházba vonul és infúziókat kap, de ettől függetlenül Bálint gazdát csupán néhány évvel ezelőtti balesete akadályozza egy-két dologban.

“Hideg a kezem, néha szédülök. Félévente be kell vonulnom a kórházba, ahol infúziót kapok – pontosan hetet” – mondta a Hot! magazinnak Bálint György, akit felesége beszélt le arról, hogy újra volán mögé üljön.

Bálint gazdát félévente kórházban infúziózzák

“Azt mondja, túl nagy a kockázat: összetörhetem magam, ráadásul másban is kárt tehetek, én pedig hallgattam rá” – idézte fel a hetilapnak Gyuri bácsi, akiről kevesen tudják, hogy többször is házasodott, kétszer pedig ugyanazt a nőt vette feleségül. Mostani társa, Antónia pedig fél év híján éppen annyi idős, mint Bálint György elsőszülött fia.

“Kezdetben tartottam a köztünk lévő 27 év korkülönbségtől, Antónia ráadásul csak egy fél évvel idősebb a fiamnál, de végül nem igazolódtak be a félelmeim. Tökéletes társam lett.”

Bálint gazdát félévente kórházban infúziózzák

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top