TV-sztárok

Kirúgása után két órával visszahívta a köztévé Jakupcsek Gabriellát

A Blikk úgy tudja, a köztévé hamar meggondolta magát Jukupcsek Gabriella kirúgásával kapcsolatban.

Jakupcsek Gabriellát a köztévé egyik legnépszerűbb műsorának műsorvezetőjét karácsony előtt pár nappal váratlanul kirúgták. A Blikk most úgy értesült, hogy az MTVA pár órával később megpróbálta visszacsinálni a dolgot. “Alig pár órával később Gabinak felajánlották, hogy semmissé teszik a felmondását. Egyszerűen fogalmazva, az MTVA vissza akarta csinálna azt a hibát, amit elkövetett. Valószínűleg akkor tudatosult bennük, hogy rossz ötlet volt Jakupcseket meneszteni, de legalábbis nagyon rossz módszert választottak a kirúgására. Jakupcsek ultimátumot kapott: vagy azonnal elfogadja, hogy semmissé nyilvánítják a kirúgását vagy mehet, amerre akar” – mondta a lapnak egy neve elhallgatását kérő bennfentes. Állítólag a méltatlan szituációt követően Jakupcsek Gabriella szeretett volna magyarázatot kapni a történtekre, de a lehetőséget sem kapta meg arra, hogy valakinek feltegye a kérdést, így pedig nyilván nem akart visszamenni.

Ezt követően Novodomszky Évát kérték fel a Ridikül vezetésére. “Egészen három héten keresztül úgy volt, hogy Éva veszi át Jakupcsek helyét – mondta a bennfentes. – Való igaz, hogy már a szerződése is alá volt írva, de a műsorvezető annyira kellemetlennek érezte a szituációt, hogy végül sikerült eltáncolnia a feladat elől. Így esett aztán a választás Dióssy Klárára.”

Kirúgása után két órával visszahívta a köztévé Jakupcsek Gabriellát

A lap kereste Jakupcsek Gabriellát az ügyben, de nem kívánt nyilatkozni, az MTVA sajtóosztálya pedig nem tudott választ adni a kérdésekre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top