nlc.hu
TV-sztárok
Meghalt Götz George, a Tetthely Schimanski felügyelője

Meghalt Götz George, a Tetthely Schimanski felügyelője

77 éves korában meghalt Götz George német színész, a Tetthely Schimanski felügyelője – tette közzé vasárnap este egy munkatársa.

Götz George rövid betegség után hunyt el június 19-én. A művészt az egyik legsokoldalúbb német színészként tartották számon, száznál is több tévé- és mozifilmben játszott. Híres filmszerepei között volt a Mengele – Az igazság nyomában, melyben a címszereplőt alakította 1999-ben.

Számos szerepe ellenére a közönség leginkább a Tetthely című német bűnügyi sorozat Horst Schimanski felügyelőjeként ismerte, 32 év alatt 48 alkalommal játszotta el a szerepet 1971 és 1991, majd 1997 és 2013 között.

A magyar tévénézők más német krimisorozatokban is láthatták, szerepelt egyebek mellett A rendőrség száma 110, a Derrick és Az Öreg című szériákban.

Karrierje kezdetén indiános filmekben is játszott, láthattuk többek többek között Az Ezüst-tó kincsében, a Winnetou és a félvér Apanatschiban és a szintén Karl May regényei nyomán készült A keselyű karmaiban című filmben.

Meghalt Götz George, a Tetthely Schimanski felügyelője

Götz George életművéért 2007-ben neki ítélték a német televíziós díjat, a Deutscher Fernsehpreist, 2014-ben megkapta a szövetségi érdemkeresztet.

Két évvel ezelőtt jelentette be, hogy 65 év színjátszás után visszavonul, utoljára tavaly állt a kamerák előtt a Böse Wetter című tévékrimi forgatásán, azt azonban még nem tudni, hogy a filmet mikor tűzi műsorára az ARD csatorna.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top