TV-sztárok

Erős Antónia szűk miniben zsűrizett

Magyarország cukormentes tortáját kereső zsűriben több ismert ember is volt, többek között Erős Antónia, akinek a bőrszoknyája olyan feltűnő volt, amilyen elegáns.

A híradósokat a kamera deréktól felfelé mutatja, ezért hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy van lábuk is – ahogy Pachmann Péter fogalmazott. És lássuk be, van ebben némi igazság. Mert minden alkalommal, amikor Erős Antóniáról egész alakos képet látunk, rácsodálkozunk, milyen szép lába van.

Erős Antónia szűk miniben zsűrizett

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány rendezvényein mostanában erre több alkalmunk is lehetett. Magyarország cukormentes tortáját zsűrizi, és ebben a szűk fekete szoknyában nehéz nem észrevenni.

De a mini is ugyanolyan jól áll a műsorvezetőnek. “Tudom, hogy manapság trendi azt mondani, hogy a kor nem számít, de én tényleg azt érzem, hogy rendben vagyok önmagammal – kisebb hibákat leszámítva persze, de magával szemben mindenki kritikusabb. Jól érzem magam a bőrömben, kívül-belül” – mondta Erős Antónia a 45. születésnapja kapcsán korábban az NLCafénak.

Amúgy a torták elbírálásában jó néhány ember részt vett, többek között például Vadon Jani is, de érthető, hogy egy női oldal a torták után inkább Erős Antónia ruhájára figyelt fel, és csak azután minden másra:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top